A Balaton legnagyobb túlélőjét meglékelték, elsüllyesztették, 130 évesen mégis nekivág a Kékszalagnak (index.hu)

Az 58. Raiffeisen Kékszalag Nagydíjon a több száz hajót számláló mezőnyben ott ring majd egy kecses, fából épült matuzsálem, amely már évtizedekkel azelőtt is szelte a habokat, hogy a Kékszalag ötlete egyáltalán megszületett volna. A Széchenyi család egykori büszkesége a II. világháború pusztítását a Balaton iszapjába rejtőzve vészelte át, dacolt a szocializmus abszurd bürokráciájával, ma pedig a Balaton legrégebbi, aktívan versenyző hajója. Idén ünnepli 130. születésnapját a Kishamis – írja az index.hu.

A keskeny orrú B-kutter története 1896-ban, a millennium évében vette kezdetét. A hajó megrendelése szorosan összefonódott az osztrák–magyar arisztokráciával: vízre bocsátását egy diplomáciai eseményhez, Sisi hercegnő tervezett balatonfüredi látogatásához időzítették. (Más kérdés, hogy Erzsébet királyné utazása végül meghiúsult.)

A Széchenyi családé volt

A Kishamis több évtizeden keresztül a Széchenyi család tagjainak birtokában volt, akik igazi versenygépet faragtak belőle. A hajó egyik legfőbb vizuális védjegye a jellegzetes kék színe és kék vitorlája. A Széchenyi család határozottan kikötötte, hogy a hajó domináns kék színét, illetve nevét nem szabad megváltoztatni. Az egyetlen komolyabb, hivatalos névváltoztatást maga a történelem kényszerítette ki a II. világháború után.

A hajó sorsa a második világháborúban pecsételődött volna meg. Amikor a front elérte a Balatont, és mindkét parton ellenséges csapatok táboroztak, szigorú német parancs rendelkezett az átkelésre alkalmas vízi járművek megsemmisítéséről vagy rekvirálásáról.

A füredi hajógyári munkások azonban kétségbeesett, ám történelmi léptékkel mérve zseniális mentőakciót hajtottak végre: az éj leple alatt kivitorláztak, léket vágtak a hajótesten, és Tihanynál szándékosan a Balaton mélyére süllyesztették a cirkálót.

A tó iszapja hűségesen őrizte a titkot, egészen 1945-ig. Amikor a fegyverek elhallgattak, a vitorlást kiemelték a vízből. A kommunista hatalomátvétel után a korszellemhez igazodva ráerőltették a Kronstadt nevet, és a Kishamist kizárólag sétavitorlázásra akarták használni.

A konfliktus odáig mérgesedett, hogy egy alkalommal a szakszervezet embereinek egyikét a mólóról egy óvatlan pillanatban egyszerűen a vízbe lökték a legénység tagjai, csak hogy elindulhassanak a versenyen.

Gombásodott a szovjet fenyő

A hetvenes évek elején egy nagy felújításhoz használt szovjet fenyő gyantaszegény volt, ennek következtében a hajótest gombásodni és korhadni kezdett, de végül sikerült megmenteni.

Az egyetlen verseny, amit véresen komolyan veszünk, az a Kékszalag. Amikor kérdezik tőlem, hogy mit várok tőle, mindig azt válaszolom: az abszolút elsőségre törekszünk. Egyetlen negatív gondolatom kapcsolódik a Szalaghoz: egyszer sem sikerült abszolútban nyernünk, pedig korábban háromszor is vezettünk visszafelé a csőben, egyszer úgy, hogy távcsővel sem láttuk az abszolút második Tramontanát

– fogalmazott Hrehuss Pál, a Kishamis jelenlegi kormányosa.

Ráadásul egy különleges rituáléja is van a legénységnek: „Naplementekor összegyűlünk a cockpitben, üvegpohárból egy korty vörösbort iszunk, és érett Camembert-t eszünk hozzá, legyen akkor vihar vagy szélcsend.”

Amikor a Kékszalagon a Kishamis nekivág a több mint 150 kilométeres távnak, nem a rohanógépeket akarják legyőzni. Ők egy egészen más versenyben indulnak, ahol az ellenfelük maga az idő – és ezt a versenyt a Balaton legnagyobb túlélője már 130 éve, minden egyes nap megnyeri.