Nem a vízszinttől függ, hány ember megy nyaralni a Balatonhoz (telex.hu)

Hosszú távon számolni kell vele, hogy a Balatonon gyakrabban lesz olyan vízállás, amit a tóhoz látogatók kritikusnak éreznek, és ez a turizmus gazdasági teljesítményére, de a tó tágabb gazdasági környezetére is negatívan hathat. Ungvári Gábor és Horváth Gábor, a REKK Kft. munkatársai, energia- és vízgazdasági szakértők a vízszint és a turizmus kapcsolatával, valamint a Balaton klímaadaptációjának gazdasági összefüggéseivel foglalkoznak, a Balaton fenntartható vízszintszabályozását vizsgáló kutatáshoz kapcsolódóan. Őket kérdezte a telex.hu.

A szakértők szerint érdemes az alkalmazkodás ökotechnikai részletein túl annak vezetésén és az állam ebben játszott szerepén is gondolkodni. Egy esetleges vízpótlási beruházást úgy is fel lehet fogni, mint egy lakásbiztosítást, aminek a kezdeményezésében, megformálásában és finanszírozásában aktív szerepük van azoknak is, akik a Balaton előnyeit leginkább élvezik.

Létezik-e a Balatonon egyáltalán olyan, hogy kritikus vízszint. Amikor belefogtak a kutatásukba, önök is próbálták ezt valahogyan meghatározni?

Horváth Gábor: Létezett az a mítosz, hogy turisztikai szempontból igenis nagyon fontos, hogy mennyi víz van a Balatonban. Bizonyos, szélsőséges esetekben ez természetesen igaz is, mert ha kiszáradna, akkor nem is beszélhetnénk tóról. De amíg a Balaton fürdőtó jellege megmarad, és ez az elmúlt harminc évben azért így volt, addig a vízszint turizmusra gyakorolt hatása az eredményeink alapján jóval kisebb lehet annál, mint amit korábban feltételeztek. Amikor különböző ökonometriai modellekkel vizsgáltuk a kérdést, azt az eredményt kaptuk, hogy körülbelül 60 és olykor 70 centis vízállás alatt látszik némi hatás. Ha a vízszint 60 centiméter alá csökken, minden további egy centiméteres csökkenés a vendégszám mintegy 1-2 százalékos visszaesésével jár együtt, attól függően, hogy az északi vagy a déli partot nézzük. Az elmúlt harminc évben a siófoki vízmérce értékei körülbelül 40 és 120 centiméter között mozogtak, de 60-70 centiméter alatt csak ritkán volt a Balaton vízszintje a szabályozásnak és az általában kedvező időjárási körülményeknek köszönhetően.

Ungvári Gábor: Ha azt nézzük, hogy nagyságrendileg mi befolyásolja azt, hogy sokan vagy kevesen vannak a Balatonon, akkor a vízszint minimális hatással bír. Az egy főre vetített GDP-nek vagy az időjárás alakulásának van döntő hatása.

H. G.: Ha nagyon leegyszerűsítjük, az emberek akkor mennek a Balatonra, ha van rá pénzük, és nem pocsék az időjárás. Triviális az eredmény, de érdemes volt ezt adatokkal is alátámasztani.

U. G.: Azért kellett alátámasztani, mert a vízszint kimutatott hatásánál nagyobb volt a feltételezett hatás. Ez a szándék amögött, hogy a maximális vízszint, maximális tartalék a cél, hogy elkerüljük a nem jól definiált kritikus pont kialakulását. Mert ha van is jelentős csökkenés, az nem a vízszintszabályozás „hibájából” alakul ki. Ennek van egy ökológiai következménye, ami az idő előrehaladtával halmozódik, és más beavatkozások is gyengítik a tó ökológiai rendszerét. Az első kérdésük az volt Honti Márkéknak, hogy lehet-e logikusabb a vízszabályozás a turizmus szempontjából. Az derült ki, hogy maga a turizmus nagyobb mozgásteret engedne a vízszintszabályozásnak, de közben bejött sokkal valóságosabban az a félelem, hogy mi lesz, ha a Balaton elveszti a jelenlegi jellegét. Erről 2012–2013-ban már volt szó, de utána jöttek a csapadékosabb évek. A klímamodellek viszont azt mutatják, hogy ha úgy szabályozzuk a tavat, ahogy most, akkor is kialakulhatnak olyan helyzetek, idén is közel vagyunk ehhez, amikor nem ártana a vízpótlás – nem a mostani, hanem a későbbi, még rosszabb állapotok elkerülése miatt.

A Velencei-tó alacsony vízállásáról beszámoló anyagok egy részében is előjött, hogy az emberek a hagyományos és a közösségi média hatására kezdenek bizonyos helyzeteket katasztrofálisnak látni. Mérhető-e ennek a hatása a vendégforgalomban?

H. G.: Nehéz különválasztani azt, hogy a turisták a cikkek hatására maradnak távol a Balatontól, vagy a tényleges vízszint miatt. A becsült hatásban ez is benne van már. Ennek alapján azt lehet mondani, hogy nem olyan jelentős ez a hatás. Többször van olyan, hogy már 70-80 centis vízállásnál megjelennek cikkek, pedig ez még nem is számít alacsonynak, és nincs kimutatható hatása arra, hogy hányan látogatják a Balatont.

U. G.: Volt egy időszak a közgondolkodásban, amikor nagyon stabilnak véltünk dolgokat. És most komoly tudati váltást igényel, hogy a dolgok nem stabilak. Ehhez egyszerűen alkalmazkodni kell. A Tisza-tónál is volt egy öngerjesztő folyamat a hírekben a helyi vállalkozók szerint, amikor 2022-ben nagyon alacsony volt a vízszint, és az adott vállalkozásokra ez tud katasztrofális hatással bírni. De ha egy mostanában készült Telex-videót nézünk, amiben a Duna katasztrofálisan alacsony vízállásáról van szó, ott is látjuk, hogy van, aki kellemesen üldögél a vízben, és lehet a folyón evezni. Tehát megvan a kikapcsolódás lehetősége.

Szakemberek arról is szoktak beszélni, hogy amikor katasztrofizálunk valamit, akkor sok esetben megcsal az emlékezetünk. Máskor is találkoztunk már hasonló helyzettel, csak éppen nem emlékszünk rá.

U. G.: A balatoni 2002–2003-as alacsony vízszint szülte azt a vélekedést, hogy a turizmus nagyon erősen össze van kapcsolva a tó vízszintjével. Részben erre volt válasz a mostani vízszintszabályozási rend. A vizsgálatunk azt is megmutatta, hogy nem akkor volt a legalacsonyabb a turizmus, amikor a vízszint is a legalacsonyabb volt. A turizmus szempontjából legrosszabb évben a GDP is sokkal alacsonyabb volt, és az időjárás is rossz volt. Plusz akkor nyílt ki Európa igazán a magyaroknak. Rengeteg minden van, ami egy adott vélekedésnél nem feltétlenül jön be a képbe, de ha rögzül, akkor hosszú távon lehet annak következménye.

Hogy lehet kimutatni, hogy a vendégforgalom változására a vízszint van hatással, és nem, mondjuk, az, hogy 40 fokban inkább el sem indulnak az emberek?

H. G.: Alapvetően azt gondoltuk, hogy a vízszint arra van hatással, hogy lemegy-e valaki egyáltalán a Balatonhoz, és nem a vendégéjszakákban jelenik meg. Nem az történik, hogy valaki lesétál a partra, és szembesül azzal, hogy kevés a víz, és akkor korábban hazamegy pár nappal, vagy eldönti, hogy jövőre már nem is foglal szállást. Mi a „megyek vagy nem megyek” kérdést próbáltuk megvizsgálni. A vendégéjszakákban országos és balatoni trend is, hogy rövidebb időszakra foglalnak szállást az emberek. Ennek az egyik oka feltételezhetően az, hogy sokkal egyszerűbbé vált a szállásfoglalás a booking.com-os világban, és már nem csak egységes egyhetes periódusokban kell gondolkodni. A nyári vendégszám alakulásában növekvő trend figyelhető meg, a vendégéjszakák esetében ez már kevésbé egyértelmű.

U. G.: Nem lehet minden hatást kimutatni. Az volt a kérdés, hogy maga a vízszint mennyire kritikus elem. Minden tevékenységnek van még olyan sávja, ami nem érzékeny valamilyen külső hatásra, ezeket kell tudni feltárni ahhoz, hogy különböző szempontokat össze lehessen egyeztetni. Ugyanakkor az is biztos, hogy ha 40 fok van, akkor sehova nem jó menni. Ez látszik a 2000 utáni európai hőhullámokról készített gazdasági elemzésekben. A gazdaság egészét nézve a hőhullámok a GDP 1-2 százalékos éves kiesését jelenthetik, és ennek nagy része nem a mezőgazdaságból ered, mint ahogy arra a legtöbben gondolnak, hanem olyan iparágakból, ahol a hőség miatt csökken a termelékenység, főleg azokból, ahol kültéri tevékenység van. A turizmusra értelmezve, nem mész el, ha nincs árnyék, lehet bárhol a vízszint. Ha a jövőben több hasonló nyári hőhullám lesz, utólag lehet egy magas hőmérsékletküszöb meglétét is vizsgálni.

Ha nem szeretnénk, hogy ez a terület néhány évenként mocsarasnak nézzen ki, vagy kiszáradjon, akkor csinálni kell valamit..

A teljes cikk ITT olvasható.