Turistákra várva: a keszthelyi Fő tér története (Építész Fórum)
A Balaton nyugati csücskének kulturális és turisztikai központja főleg a kastély köré csábítja az érdeklődőket. Kellőképpen felújított Fő tere – amely a zaklatott évszázadok után most elnyerte véglegesnek tűnő formáját – azonban kicsit kiesik a fősodorból.
Keszthely mint turisztikailag kiemelt város nem is feltétlenül a vízpartja, hanem inkább műemlékei, hangulata miatt vált népszerűvé, olyan hellyé, amely esős, borús napon is vonzza a nyári látogatókat. Ahogy Müller Róbert régész, történész a Balaton Múzeum korábbi igazgatója is megjegyzi, a várostörténetben igen sok a feltáratlan rész, de a feltételezések szerint a kiemelt fontosságú ős- és ókori útvonal mentén már az időszámítás előtti századokban is létezhetett település, Fenékpusztánál pedig vár állott. S noha a középkorból még kevesebb lelet maradt az utókorra, a szakértők – részben a különböző szláv, latin és egyéb elnevezések hasonlósága alapján – feltételezik a település lakottságának folytonosságát – olvasható az Építész Fórumon megjelent írásban.
Az Árpád-korban Keszthely egy széttagolt, laza beépítésű, nagy kiterjedésű település lehetett, amelyben az 1274-ben keltezett első írásos emlékként szolgáló oklevél tanulsága szerint már két templom is működött. E laza elrendezés a 14. század első felében állhatott össze egy tudatosabb szerkezetté, majd vált regionális központtá. Keszthely még a török uralom előtt mezővárosi rangot kapott és a mai Fő tér helyén rendezték az országos és helyi vásárokat. A tér mentén ekkor bizonyára már több kőház is állhatott, de biztosra csak az vehető, hogy a legmeghatározóbb az ide épített ferences templom és kolostor volt.
A Bécs ostromára tartó török seregek 1548-ban támadták meg Keszthelyt és a környező településeket, ekkor a ferences központ is súlyosan megsérült, amelyet Szigetvár elsete után, az 1570-es években végvárrá alakítottak át. Ezáltal a tér beszűkült, köré minden irányban árok került, majd egy védelmi palánkrendszer is képült. Miután a vár 1690-től – Kanizsa várának visszafoglalása után – elvesztette katonai jelentőségét, a kereskedők is visszatértek, a falon kívül is felélénkült az élet, ahol ismét vásárokat tartottak. A ferencesek is lassan visszaköltöztek és a Fő tér is kezdte visszanyerni eredeti formáját és funkcióját.
A település eközben egy rendkívül jelentős változáson esett át: a térség korábbi legfőbb tulajdonosától, Gersei Pető családjától 1739-ben Festetics Kristóf vásárolta meg birtokait, majd kezdte el a korábbi kúria helyén a várost ma is meghatározó kastély építését, s tette meg azt uradalommá szervezett birtokának központjává. A Festetics család és a kastély megjelenése teljesen megváltoztatta a település életét és dinamikáját. A 18. század közepétől lényegében bő egy évszázad alatt barokk alapokon nyugvó, egyre monumentálisabbá bővült kastély jött létre, emellett gróf Festetics György 1797-ben megalapította az ország egyik legfontosabb gazdasági tanintézetét, a Georgikont.
A kastély fejlődésével egy időben a városközpont is elkezdett átalakulni: a fokozatosan megjelenő polgári élet révén megszabadult végvári jellegétől. A térről az első, bár igen szűkszavú és Müller Róbert szerint pontatlanságakat is tartalmazó leírást 1715-ben egy Simon Clements nevű angol utazó készítette, aki minösszesen egy rövid napot töltött el Keszthelyen. Ahogy ő is megfigyelte, a téren ekkor a leromlott állagú templomon és kolostoron kívül néhány tapasztott falú épület állhatott, ilyen lehetett többek között a kocsma is, amelynek pontos elhelyezkedéséről eltérnek a beszámolók. Feltételezhetően a ferences kolostorhoz közel helyezkedhetett el, amelynek az életét időnként meg-megzavarhatta az „ivóban duhajkodók zaja”. A ferencesek ezalatt elkezdték a visszavett épületek felújítását és barokk stílusú átépítését, ami 1748-ra készült el.
A Fő térről készült első, hitelesnek tartott kép az 1769-ben készített német nyelvű várostérkép volt, amelyen Marktplatz-ként, azaz Piac térként szerepelt – a piac ma is a tér szomszédságában működik –, a középpontban pedig a ma már műemléki védettségű Szentháromság-oszlop áll. Az emlékmű mögött helyezkedik el a mostani Városháza épülete, amelynek első változatát valamikor 1770 körül építették, majd idővel bővítették – így kapta meg a ma is ismert, 10 traktusos megjelenését. A tér északkeleti sarkán egy Kiskastélynak nevezett épület állt, amelyet eredetileg a katonaság használt, majd Festetics György vásárolta meg a plébánia számára, mivel a ferences templom lett a város plébániatemploma. A tér többi részét valószínűsíthetően szalmatetővel fedett lakóházak tették ki.
Festetics Pál 1771-ben gimnáziumot alapított, amelyben a ferencesek tanítottak, az épület ezért a rendházhoz csatlakozott. Fia, Festetics György a kolostor épületét átalakította és bővítette, majd 1800-ban ide költözött át a gimnázium, aminek helyén elemi iskola nyílt. Miután II. József 1788-ban feloszlatta a ferences rendet, az iskolák működtetését a csornai premontrei rend vette át, majd később államosították őket. Az 1867-es kiegyezést gazdasági fellendülés követte, a városban egyre több és nagyobb volumenű vásárt tartottak, amelyekhez a Marktplatz már szűknek bizonyult, ezért a szabadtéri kereskedelmet a város két másik térségébe költöztették át.
A 19. században készült térképeken már azt látható, hogy a korábbi négyzetes alaprajzú tér L alakúvá változott. Északi bejáratánál új épületeket helyeztek el; az egyikben vendéglátóhely, majd a Korona, későbbi Hungária Szálló működött. A század közepén a Balaton partján kikötött az első gőzhajó, ami eleinte csak napi kirándulókat hozott Füredről, de hamarosan a városban is megjelent az idegenforgalom, amihez szállodák épültek, a Szentháromság térre (idővel Andrássy térre is) keresztelt Fő téren pedig – a korábbi piac helyén – sétateret alakítottak ki. Ezzel együtt a ferences templom homlokzata jelentősen átépült, új tornyot és rózsaablakot kapott, de – a heves helyi ellenzőket meggyőzve – sikerült a gimnázium épületét is kétemeletesre kibővíteni, hogy abba már nyolcosztályos főgimnáziumot nyithassanak.
1865-ben bővítették ki a mostani Városháza épületét is, hogy abban működhessen a Georgikon gazdasági tanintézet, amely három évtizeddel később egy megfelelőbb új épületbe költözhetett tovább. Helyén több intézmény osztozhatott: posta, távírda, gyógyszertár, papírbolt és nyomda, valamint itt nyílt meg a Balaton Múzeum első kiállítása is 1899-ben. A századfordulón sorra épültek az egy- és kétszintes, többnyire míves lakó- és kereskedőházak, amelyeket a 20. század első évtizedében két szecessziós épület is követett. A nyugati sarokban nyílt meg az Uránia Mozgókép Színház, amelyben – akárcsak a budapesti anyaintézményben – színpadi és tudományos előadásokat is lehetett tartani, többszörös átalakítás után ma Balaton Színházként üzemel.
Az épületállomány a két háború között is bővült: a megmaradt földszintes házakat emeletesek váltották fel, illetve egyre több vendéglátó- és szálláshely szolgálta a turizmust városszerte és a téren is. Az 1930-as évek térrendezése során azonban a fákat sajnálatosan kivágták, hogy helyükre gyep és virágágysok kerüljenek. A II. világháború alatt a tér is komoly károkat szenvedett, leginkább a ferences templom sérült meg. A közigazgatási változással Veszprém megyéhez került Keszthelyen egy ideig elmaradtak a fejlesztések, a Fő téren is „csak” az emlékművek ideológiai indíttatású cseréjére futotta: 1952. április 4-én avatták a szovjet hősi emlékművet, a korábbi Festetics György szobor helyén, a tér pedig egyúttal Sztálin nevét vette fel. Az 1956-os forradalom második napján az emlékművet a keszthelyi polgárok ledöntötték, és ismét Festetics szobrát állították fel, majd november 1-én Marinkay István amatőr szobrász gipszből készítette el a forradalom és szabadságharc áldozatainak egyedülálló emlékművét, amely három hónapot sem ért meg, hogy aztán helyére ismét visszakerülhessen a felszabadulásra emlékeztető munka.
Miután a város 1979-ben ismét visszatérhetett Zala megyéhez, jelentős városrehabilitációs terveket készített elő a megye és a város vezetése. Ennek keretében 1981-ben egy nagyszabású, országos, nyílt tervpályázatot írtak ki egy részletes, korszerű rendezési terv elkészítésére.
A szinte teljes építész generációt megmozgató akcióról megmaradt pályaművek közül a Rajk László és Nagy Bálint hagyatékából előkerült izgalmas anyagból nemrég zárult kiállítás, amelyről az Építészfórum is beszámolt.
Az 1981-es pályázaton végül győztes mű nem született, a bírálók szerint az előírt követelményeknek egyik munka sem felelt meg, ugyanakkor eredményesnek ítélték a folyamatot. Ez alapján, ha nem is tervszerűen, de megindult a belváros átalakulása, aminek a legjelentősebb lépése a gyalogoszónák fokozatos kialakítása volt. A Fő tér rendezése sokáig várattatott magára, az 1981-es pályázatban is csak néhányan és óvatosan nyúltak hozzá. Az építészek szerint a Fő tér semmiképpen nem lehet egyfajta konkurenciája a kastélynak, ami egyértelműen a város fő attrakciója. Viszont ahhoz, hogy méltó módon bevonható legyen a város és a turizmus vérkeringésébe, meg kellett szüntetni a téren az autóforgalmat – a javaslat már 1981-ben megszületett, a megoldásra még jó pár évtizedet várni kellett, idővel ki kellett építeni a 71-es főút elkerülő gyűrűjét.
Noha a tér felújítása végül elkészült, zöldfelületek csak elenyészve kerültek a térre, ami kevésbé teszi vonzóvá, a nyári turisztikai csúcsszezonban pedig szinte semmilyen árnyékot nem nyújt – lényegesen kellemesebb a kastély és a Fő tér közötti Kossuth Lajos utca dús lombkoronái alatt korzózni. A masszívan leburkolt téren időnként persze rendezvényeket tartanak, de a mindennapokban leginkább csak gyalogos kapcsolatot teremt a kastély és környékének turisztikai attrakciói és a vasútállomás között.