Wettstein Domonkos: A nyaralóépítészet a modern építészet kísérleti terepévé vált (kultura.hu)
Wettstein Domonkos építész, a BME Urbanisztika Tanszék egyetemi adjunktusa, a Balatoni építészet – Stratégiakeresés a huszadik században című könyve mára már hivatkozási alap, és nem csak a szakmabeliek körében. Azok is élvezettel lapozzák, akik egyszerűen csak szeretik a Balatont – írja a kultura.hu.
Kultura.hu: Balatonföldvártól Bélatelepig számos olyan épületet húztak fel, amelyek a századforduló nagyvárosi villaépítészetét követték. Ezek a házak sokszor más tájegységről származó, jómódú emberek megbízásából épültek – érezhető egyfajta „tájjellegű stíluskeveredés” a Balaton környéki építészetben? Mondjuk, egy pécsi orvos magával hozta a baranyai jellegzetességeket, ornamentikákat a felépítendő nyaralójába?
Wettstein Domonkos: – Az üdülőhelyek kiépítésénél a vágy nem a város megidézése, hanem egy attól eltérő, természetközeli, fesztelen környezet kialakítása volt. Bár az építtetők szükségszerűen magukkal hozták ízlésüket, életformájukat, és közvetett módon felfedezhetünk kulturális áthatásokat, építészeti értelemben nem törekedtek a városi identitás áthelyezésére. Sokkal inkább más utazási és üdülési élményeik megidézésére törekedtek, például a tengerpartokon vagy az alpesi hegyvidéken tett utazásaik során szerzett tapasztalatok alapján. Ezek az identitástranszferek a turizmus felfutásának kezdete óta formálták a Balaton-part építészetét.
A trianoni döntést követően átalakult a turizmus, már nem lehetett a történelmi fürdőhelyekre utazni, a figyelem középpontjába a Balaton került. Volt szándék arra, hogy a Balaton partján is megidézzék, mondjuk, Abbázia monarchikus építészetét?
– Az új határok közt felértékelődött a Balaton-part, és a fejlesztések a korszak kultúrpolitikai törekvéseibe is illeszkedtek. Almádiban ekkor építették fel az elszakított országrészekben élő magyarokra emlékeztető Örökmécsest Lovas László tervei alapján. A környezet és a lépték azonban jelentősen eltért a tengerparti üdülőhelyektől, miközben a korszak európai üdülőhelyeinek építészeti jellemzői hatottak a Balaton-parti fejlesztésekre.
– Egyes részletekben felfedezhető az elvesztett tengerérzés megidézése is, de egyre inkább a nyugat-európai üdülőhelyek inspirációja formálta a tóparti települések vízióit.
– A két háború közt ugyanakkor előtérbe került a nemzeti építészet kérdése, és különböző tájegységek, köztük az elszakított országrészekre jellemző motívumok felhasználásával kísérleteztek. Az erdélyi hegyvidéki építészetét például Toroczkai Wigand Ede által tervezett nyaralók idézték meg a tóparton. Ebben a folyamatban a Balaton-felvidék hagyományos formakincse nem érvényesülhetett tisztán, hanem a nemzeti építészet jegyében más tájegységek motívumaival vegyült.
A reprezentatív villaépítészet után már a két háború között kialakult a könnyed, modern nyaraló műfaja. A praktikus elrendezésük az építészek számára is inspirációt jelentett. Az itt szerzett tudás hasznosulhatott aztán a pesti vagy vidéki kertvárosokban is?
– Kölcsönhatások természetesen voltak, és egy-egy városi épület esetében láthatunk is hasonló megoldásokat. De a nyaraló műfaja ebben az időszakban csak a szezonális életvitelre volt alkalmas, az egész éves tartózkodásra nem. Épp ezért sem alaprajzilag, sem szerkezetileg és ezekből adódóan formailag sem volt közvetlenül alkalmazható városi életformára.
– A nyaralóépítészet ugyanakkor épp egyszerűségéből adódóan a modern építészeti formaképzés kísérleti terepévé vált, és az építészek számára lehetőség nyílt saját gondolkodásmódjuk fejlesztésére. Ezek a kísérletek inkább a szakmai önfejlesztés szempontjából, közvetetten hatottak a szakmagyakorlás más terepeire.
A hatvanas években elkezdték kidolgozni a típusterveket is… Voltak olyan típusok, amelyek ugyanúgy elterjedtek, mint például a Kádár-kocka?
A nyaralótípustervek széles körben elterjedtek, nagy számban és sokféle változat épült belőlük, de épp változatosságuk miatt nem alkotnak olyan egységes településképet, mint a kockaházak. A sokféle típus egy-egy településen belül is vegyesen épült fel, ami az összkép szempontjából problémát is jelentett. Egyazon időszakban a lapos tetős, modernebb megjelenésű és a hagyományosabb, nyeregtetős típusok, a kétszintes, a lábakon álló vagy épp az egyszintes változatok egymás mellett épültek fel, ha a szabályozás lehetővé tette. A típustervek célja kettős volt: az egyes épületek minőségének javítása és a települési összkép rendezése volt, de a nyaralók esetében az összképet egy-egy koordinált településrészen túl nem igazán sikerült rendezetté tenni.
A teljes interjú ITT érhető el.
