Kezdődik a nyári időszámítás
Vasárnap éjszaka ismét bekövetkezik az év egyik legidegesítőbb rituáléja: hajnali kettőkor az órák mutatói (vagy a digitális kijelzők algoritmusai) maguktól háromra ugranak. Kezdődik a nyári időszámítás, mi pedig kollektíven elveszítünk egy órát az alvásidőnkből.
A nyári időszámítás bevezetése az első világháború idején terjedt el. Akkor a cél nemes volt, spórolni a szénnel és a gyertyával. Ha tovább van világos este, kevesebb mesterséges fényre van szükség. A 21. században ennek, persze, már semmilyen relevanciája nincsen, és az óraátállítás eltörlését már lassan egy évtizede tervezi az Európai Unió, mint látható, nem különösebben nagy hatékonysággal.
Az emberi szervezet nem egy szoftver, amit egy gombnyomással át lehet kalibrálni. A cirkadián ritmusunkat (a belső óránkat) a napfény szabályozza, egyetlen kieső óra egy sor problémát okoz, például statisztikailag kimutatható, hogy az óraátállítást követő héten megugrik a szívinfarktusok száma, de a közúti balesetek száma is növekszik, de a depresszióra vagy alvászavarra hajlamosaknál hetekig tarthat, mire a szervezetük utoléri magát, és akkor még nem beszéltünk a csecsemők patikamérlegen beállított alvási ciklusának felborulásáról.
Bár az okostelefonok maguktól átállnak, az óraátállítás a globális gazdaságban továbbra is súrlódást okoz. A menetrendek átszervezése, az informatikai rendszerek szinkronizálása és a nemzetközi kommunikáció (mivel nem minden ország vált egyszerre, vagy egyáltalán nem váltanak) felesleges adminisztrációs terhet jelent.
Szóval, az óraállítgatás olyan, mintha levágnánk a takaró aljából 10 centit, és hozzávarrnánk a tetejéhez, azt remélve, hogy így hosszabb lesz a takaró.
Összefoglalva: mindenki tudja, hogy értelmetlen az óraátállítás, mindenki érzi a fizikai hátrányait, mégis évente kétszer megtesszük, ha pedig ilyen ütemben halad az eltörlésével kapcsolatos döntések meghozatala, akkor még rettentő sokáig.
A Kezdődik a nyári időszámítás bejegyzés először Atádhír-én jelent meg.