A fény gyűjtői – Beszélgetés Költő Magdolna és Szabó András műgyűjtőkkel (balatonfured.hu)

Szabó András ismert vállalkozó, akit mindig is érdekelt a kultúra. Egyedülálló Zsolnay-gyűjteménye három éve látható az általa felújított Kőrössy-villában. Feleségével, Költő Magdolna közgazdásszal, évtizedek óta közösen dolgoznak a meghatározó kulturális értékek megőrzésén és bemutatásán. Övék a hazai legnagyobb Egry József gyűjtemény, amelyből a napokban nyílt kiállítás a Vaszary Galériában. A műgyűjtés lélektanáról és felelősségéről, a jelentős alkotások tulajdonlásáról kérdezte a balatonfured.hu.

– Szabó András már gyerekként elkezdett gyűjteni, a családjában generációkra visszamenőleg volt erre példa. Költő Magdolna részéről viszont inkább egy érzelmi kötődésről van szó. Mondhatjuk, hogy gyűjteményüket ez a kettősség – a szenvedély és az identitáskeresés – hozta létre és formálta?

Szabó András: Alapvetően gyűjtő alkat vagyok, ezt a mintát otthonról hozom. Édesapám bélyeget és könyveket gyűjtött, én pedig gyerekként gyufacímkékkel kezdtem, később kőzetekkel folytattam. Amikor önálló lettem, eldöntöttem: Zsolnay-porcelánt fogok gyűjteni.A gyűjtés egyszerre szerzési vágy, a szép iránti vonzalom és rendszerszemlélet, de kell hozzá lehetőség, pénz, kitartás és társak is. Szerencsém volt: az első feleségem szüleitől, akiknek volt egy kisebb Zsolnay gyűjteményük, sokat tanultam, a második feleségem partner volt benne, a fiam pedig már ebbe nőtt bele. Több mint harminc éve élek együtt Magdival, a gyűjtési mániámban támogatóm, ösztönzőm, a Zsolnayval kapcsolatban bizonyos dolgokat már jobban tud, mint én.
Költő Magdolna: Balatoni családból jövök, a Balaton a hazám. Gyerekkoromban nem találkoztam olyan gyűjtői világgal, amiről András beszél. Mondhatni eszembe se jutott, hogy valaha majd értékes műtárgyak birtokosa lehetek, de amikor kamaszként, a badacsonyi Egry Múzeum megnyitóján életemben először találkoztam a festő képeivel, teljesen lenyűgöztek. Ugyanazt a mindenségélményt éreztem benne, mint gyerekként a szőlőtőkék között a Balatont nézve. Úgy éreztem, hogy ennél tökéletesebb nincs is a világon.
Amikor Andrással találkoztam a 90-es évek közepén, és bele láttam az általa végzett gyűjtői munkába, akkor ez először kicsit meglepett, de aztán a legnagyobb örömmel csatlakoztam hozzá, együtt jártunk aukciókra. Soha nem azt nézzük, hogy minek mi az ára, hanem azt, hogy mit szeretnénk megszerezni, mi illeszkedik a gyűjteményünkbe. Eleinte én ugrottam minden Egry József képre, András meg kezdetben még csak fanyalgott, mert őt a harsogó színekkel dolgozó nagybányai festők érdekelték. Aztán amikor Tihanyban vettünk egy házat, és hajnalban kinézve pont szemben kelt fel a nap, az aranyhíd ugyanúgy világított, mint Egry képén, András megértette lelkesedésemet és következő születésnapomra megkaptam tőle az első Egry képet. Ezzel kezdődött minden.

– Alkotói folyamatnak tartja a műgyűjtést, ugyanakkor nem tagadja vállalkozói szemléletét sem. Hogyan fér meg egymás mellett ez a két megközelítés?
Szabó András: A gyűjtés kincsképzés is. Mint vállalkozó mondom, hogy ez nyilván befektetés is egyben. Tehát nem csak hobbi és szenvedély, hanem befektetés is. De elérkezik egy pont, amikor eljut a gyűjtemény egy olyan minőségi szintre, amikor már muszáj végiggondolni, hogy mit is akarok ezzel a gyűjteménnyel kezdeni, mi az üzenete. Az ember azzal szembesül, hogy a gyűjteménye túlnőtt rajta, a kollekció már a magyar kultúra része. Ez nyilvánvalóvá vált a Zsolnay és az Egry gyűjteményünk esetében is. Ez nagy felelősség, nem egyszerű kezelni, mert a gyűjtőben mindig ott van a szerzés szenvedélye.Egry élettörténete és autodidakta fejlődése, ahogy szinte a semmiből eljut a posztimpresszionistákig, sőt, több kortárs előfutárjaként mind a kettőnket nagyon megragadott, szerettük volna, hogy ezt mások is megismerjék, lássák. Ez már rég nem a befektetésről szól.
Költő Magdolna: Van egy természetes párhuzam a Zsolnay és az Egry kollekciónk között. A Zsolnay kiállításunk a gyár úgynevezett aranykorát mutatja be. Ennek felében historikus darabokat gyártottak, amelyek teljesen más stílust mutatnak, mint aztán az aranykor második felében gyártott eozin mázas szecessziós kerámiák. Az ember nem is érti, hogy mindössze két-három év alatt a Zsolnay porcelán miként tudott egy ilyen 180 fokos fordulatot megtenni. Ugyanez látszik Egrynél, hiszen egészen az első világháború végéig expresszív kifejezésmódot használ, erőteljes társadalmi érdeklődéssel az alsóbb rétegek sorsa iránt. Aztán eltölt egy-két évet itt a Balaton partján, és képei végtelenül légiessé, atmoszférikussá válnak. Már nem az egyénen van a hangsúly, hanem az a kérdés, hogy az ember hogyan illeszkedik a világmindenségbe.

– Meg lehet fogalmazni azt a pontot, amikor a gyűjtőben tudatosul, hogy már nem pusztán tárgyakat halmoz, hanem egy önálló értéket képviselő kollekciót épít?
Szabó András: Amikor elhatároztam, hogy a Budapesten lévő Kőrössy- villát rendbe hozom, azzal a szándékkal tettem, hogy legyen helye a gyűjteményünknek. Világossá vált számomra, hogy a Zsolnay gyűjtemény és az Egry kollekciónk is olyan értéket képvisel, hogy mindenki számára, kifogástalan színvonalon, jó szakmai vezetéssel hozzáférhetővé kell tennünk. Ez nem feltétlenül van így minden gyűjtő esetében, vannak, akik számára ez inkább vagyonkezelési kérdés, nekem egyértelmű volt, hogy a szenvedéllyel összegyűjtött tárgyainkat, az organikusan fejlődő gyűjteményeinket közkincsé kell tenni.
Költő Magdolna: Ha profán akarok lenni, azt mondom, hogy ez pont akkor jön el, amikor a következő darabnak már nincs helye a lakásban.

Km1

– A gyűjtemény mennyiben szól az adott művészről, és mennyiben magáról a gyűjtőről?
Szabó András: A gyűjtemény és az abból létrejött kiállítás Egry József alkotói fejlődését, életpályáját mutatja be. Ez volt a szándékom, hogy a gyűjteménnyel bemutassuk, Egry hogyan jut el igazi képzettség nélkül, saját tehetségével egészen odáig, hogy ma már az iskolába is tanítják őt. Én ehhez annyit tettem hozzá, hogy megteremtettem a hozzáférhetőségét. Az összegyűjtött alkotásoknak van egy íve, ezt el lehet mesélni, ezt megértik az emberek, ezáltal megszeretik az alkotót és a festményeit.

– Magyarországon jelentős képzőművészeti értékek vannak magángyűjtőknél, ám az európai gyakorlattal ellentétben sokan közülük inkább rejtőzködnek. Több alkotó életműve nem mutatható be teljes keresztmetszetében, mert a művek magántulajdonban vannak. Ön szerint mi ennek az oka, és miért döntöttek úgy, hogy a nyilvánosság elé lépnek gyűjteményükkel?
Szabó András: Magyarországon még nem elég erős az a polgári réteg, amely természetesnek veszi a visszaadást. A háború előtt volt egy viszonylag szépen fejlődő polgári réteg, de aztán ennek egy részét, zsidóságuk miatt, a második háborúban kiirtották. A szocializmus nem erről szólt, a rendszerváltás utáni időszakban pedig a politika erősen megosztja az embereket.De lesz ebben változás. Úgy éreztem, az nem jó, hogy egy ember birtokolja a hazai kulturális érték egy szeletét, megveszem, hazaviszem, becsomagolom – és többé senki nem látja. Egyértelmű volt, hogy ezt közkincsé kell tennünk. Remélem ezzel mintát is adunk.
Költő Magdolna: Volt egy Egry festmény, Tihanyi Visszhang címmel, amit nagyon szerettünk volna egy aukción megvenni. A szokásosnál sötétebb tónusú, erősen misztikus kép. Licitáltunk, és licitáltunk, és licitáltunk, de végül mégse lett a miénk. Két évvel később a veszprémi Egry kiállításon láttuk viszont, mint a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona. Ekkor engedtük el a képet, hiszen ez így helyes, hogy elővásárlási joga van a múzeumnak, ezzel közgyűjteménybe került a festmény.

– A műgyűjtők általában specializálódnak, és egy jól körülhatárolható korszakra vagy alkotóra koncentrálnak. Az önök példája viszont ritkaságnak számít, hiszen több, egymástól eltérő területen is jelentős gyűjteménnyel rendelkeznek.
Szabó András: Igen, ez elég ritka. A Resonator Kft. aranykorában is a portfólióhoz tartozott legalább húsz cég, különböző szakmai területekről. Én elég széles körű érdeklődő vagyok, valóban van bennem szertelenség. De a különböző gyűjteményeim nem egymás ellenére léteznek. Sőt, van egy közös nevező a Zsolnay és az Egry kollekció között, ez pedig a fény. A Zsolnay ragyogása nem létezik a fény nélkül, ahogy Egry képei sem. Tehát azért vannak dolgok, amik a gyűjtésünket mégiscsak koordinálják, csak nem mindig tudatosak vagy kézenfekvőek.

– A műgyűjtő felelőssége az is, hogy gondoskodjon a kollekció sorsáról az utókor számára. Gondolom ezt a célt szolgálja az alapítványuk létrehozása.
Költő Magdolna: Egyértelmű volt számunkra, hogy olyan értékünk van, amit biztonságba kell helyezni. Ezért hoztunk létre egy alapítványt, amely hosszú távon garancia arra, hogy a gyűjtemény egyben maradjon és hozzáférhető legyen mások számára is. A gyűjtemények darabjai már nem a mi tulajdonunk, hanem az alapítványé. Az alapító halála után a kuratórium gyakorolja az alapítói jogokat. Az alapítvány alapszabálya pedig azt tartja szem előtt, hogy a kollekció maradjon egyben és legyen látható.
Szabó András: Nagy szerencsém, hogy a fiam, aki az alapítvány kurátora, egyre nagyobb lelkesedéssel, hozzáértéssel és energiával foglalkozik a gyűjteménnyel. Másrészről Magdi, mint az alapítvány elnöke, pontosan ismeri a gondolataimat, elképzeléseimet, ha én már nem vagyok, akkor ő ezt felelősen tudja folytatni. Harmadrészt olyan további kurátorokat választottunk meg, akik szakértelmükkel, érzelmi viszonyulásukkal, elkötelezettségükkel értékelik a gyűjteményt és biztos vagyok benne, hogy tovább is fejlesztik majd. Nekem ez a csúcs, elmondhatom, hogy amit gyűjtőként létrehoztam az közhasznúvá válik.

– Hogy látják: Egry József életműve az őt megillető helyén van? Megfelelő az ismertsége és az alkotások piaci értéke?
Szabó András: Itthon a helyén van az ismertsége, az elismertsége és a munkáinak az ára is. Feladatunknak tekintjük, hogy külföldön, főleg a nyugat-európai kultúrában is megismerjék Egry József munkáit. A füredi kiállítás is talán segít ebben.

– Mennyibe kerül ma egy, az életmű szempontjából jelentős Egry-festmény?
Költő Magdolna: A munkássága második, tehát a Balaton festője korszakából származó képeinek az értéke egyértelműen magasabbak. Ezek az alkotások akár 40-50 millió forintot is érhetnek.

– Gyarapítják még a gyűjteményeket?
Szabó András: Befejeztem a Zsolnay gyűjtést, már tényleg csak olyan darabot veszünk meg, ami minőségben jobb és különleges. Van pár, amire kifejezetten utazom, amit jó lenne megszerezni. Az Egry festményeire is ugyanez igaz. A különlegességekre vadászunk.

– Hogyan lehet együtt élni ennyi műtárggyal a mindennapokban?
Szabó András: Minden darab a gyerekem, pontosan tudom, hogyan került hozzánk. Amikor huzamosabb időt töltünk Tihanyban, akkor megbeszéljük, hogy melyik Egry képeket hozzuk le magunkkal, aztán ezeket idővel cseréljük. Előfordul, hogy itt fedezzük fel újra az adott képet, milyen jó. Az ezer darabos Zsolnay kollekció nagyobb részét a saját kiállításunkon látjuk, de azért egy kis méretű kollekció belőlük, amiket külön gyűjtök, otthon vannak velünk.

– Mikor a legboldogabb a műgyűjtő? Mi adja a legnagyobb örömöt?
Szabó András: A szerzés öröme és élménye nagyon inspiratív az életemben.
Költő Magdolna: Én jobban díjazom azt a pillanatot, amikor a látogató közönségnek bemutatom a tárgyakat és látom az arcukon a csodálatot és az őszinte érdeklődést.