Budavári Dóra: Minden kezdeményezésnek egyfajta közösségi vágyból kéne indulnia (kultura.hu)

A csopaki gyerekkor alapjaiban meghatározta az életét, de csak később, huszonévesen fordult a hegyek felé. Budavári Dórával, a Szent György-hegy HAJNALIG, a badacsonyi Gasztrohegy és a most kezdődő Taste Balaton alapító-ötletgazdájával a tó körüli gasztroforradalomról, az alulról induló közösségépítés erejéről, a négy évszakos vendéglátás kihívásairól és arról beszélgettünk, hogyan tudja megváltoztatni az embert egy séta a Balaton körül.

Hogyan kezdődött a Balatonnal való kapcsolatod?

Félig-meddig Csopakon nőttem fel az egyszobás családi nyaralónkban, ahol a nagymamámmal, a szüleimmel és a tesómmal töltöttük a nyarakat, ha telt ház volt. Szerencsére egy nyaralónak pont akkorának kell lennie, hogy élére fordítva elférjenek benne az emberek alvás közben, hiszen az élet úgyis a kertben és a strandon zajlik.

Nekem ez egy nagyon romantikus időszak volt a 12 lakásos társasházban, sok velünk egykorú gyerekkel, hatalmas biciklizésekkel, palacsintapartikkal és játszóterezésekkel. Hamar eljött az az időszak, amikor már egyedül járhattunk a strandra a barátainkkal:
azt gondolom, hogy talán a mostaninál egy jóval szabadabb gyerekkort éltünk meg, ami alapjaiban meghatározta az életemet.

A nyarak voltak azok, amikre emlékszem a gyerekkoromból, nem a győri hétköznapok. A szünidőt a Balatonon töltöttük, tehát minden felnövéstörténeti mérföldkő a biciklizni tanulástól kezdve az első csókig itt történt. Érdekes, hogy Csopak egy borvidék, de az, hogy ne a tó irányába, hanem felfelé nézzek a dűlőkre, csak huszonéves koromra jött el, amikor a We Love Balaton főszerkesztője lettem 2013-ban, és elkezdtem felnőttszemmel nézni a Balatont.

Szerencsémre ez az időszak egybeesett a Balaton egyfajta gasztronómiai feléledésével, ekkortájt indult a pezsgés a régióban, megtanultuk, hogy mi az a borterasz vagy barbecue, már nemcsak a lángos volt a balatoni kaja, hanem az újonnan nyílt bisztrókban elkezdtek helyi alapanyagokból dolgozni, helyi konyhát, identitást teremteni. Már nem a kocsmában ittuk a folyó bort, hanem a pincék teraszain kóstoltunk. Imádtam!

Ekkor döntötted el, hogy a helyi közösség építéséért is szeretnél tenni, és ki szeretnél alakítani egy kétlaki életet?

A kétlaki élet mindig is álom volt, mint ahogyan az is, hogy legyen egy nagyobb nyaralónk Csopakon, hiszen ha az embernek már van párja, vagy lemenne a haverokkal, egy szoba már igencsak szűkös. A balatoni vendéglátóhelyeknek nyújtott kommunikációs segítség úgy kezdődött, hogy a We Love Balaton-os munkám során rengeteg szolgáltatóval megismerkedtem, akik szintén akkortájt kezdték a 365 napos Balaton felépítését. Egy irányba gondolkodtunk.

Szerettünk volna egy egész éves programturizmust teremteni, mindez pedig egybeesett a social media megjelenésével is, ezeknek a helyeknek pedig kommunikációs segítségre volt szükségük. Jókor voltam jó helyen az okostelefonommal, meg azzal a vehemenciával, reklámos múlttal, szövegírói tapasztalattal és marketingvégzettséggel, amire egy kis bisztrónak vagy egy borászatnak szüksége volt. Megismerkedtem sok pincészet tulajdonosával és belefolytam a Paloznaki Jazzpiknik szervezésébe is, ami hatalmas iskola volt nekem fesztivál- és rendezvényszervezésben.
Együtt nőttünk fel: kis fesztiválból együtt lettünk nagyok, ezt végigkísérni és megélni pedig rengeteg mindenre megtanított.

Elkezdtük a DJ a szőlőben-t, és egyre több szezonon kívüli programot szerveztünk, így egyre több időt töltöttem év közben is a Balatonon, csak mindig haveroknál kellett megszállni, vagy bérelni valamit. Egyre többen kértek tőlem segítséget, hiszen ott voltam helyben és egyszerű volt velem kapcsolódni. Nem vázoltunk fel különféle stratégiákat, hanem tudtuk azt, hogy az illető egész éves vendéglátást akar, és meg szeretné tartani az embereit, úgyhogy tapogatóztunk, hogy mik azok a programok, attrakciók, amelyekkel ezt el lehet érni.

A Kistücsök és még pár hely volt az előfutár – mára pedig, a Taste Balaton márciusi eseményére már össze tudtunk szedni 22 olyan vendéglátóhelyet, akik sok éve az egész éves nyitvatartást választják, minőséget szolgáltatnak, lehet bízni bennük és rájuk építeni egy fesztivált. Nagyot fordult a világ az elmúlt 13 évben. A következő mérföldkő a 2017-es Balaton Camino volt, amely számomra mentálisan is nagyon nagy dolog volt. Volt egyfajta szimbolikus ereje: elindulsz valahonnan, majd tíz nap után ugyanoda érkezel vissza, de már nem ugyanaz az ember vagy, aki útnak eredt.

Miért volt akkora élmény ez a séta?

Az első évben hárman, a második évben harmincan, a harmadik évben pedig háromszázan gyalogoltuk körbe a Balatont, és nagyon remélem, hogy lesz még rá lehetőségem – bár megmondom őszintén, hogy ha újra nekiindulnék, akkor biztos, hogy megint kisebb létszámban tenném. Elképesztően meditatív volt az első séta 2017-ben, abban az évben, amikor a Balaton ráadásul teljesen be volt fagyva.
Akkor volt a balatoni átcsúszás, és szilánkosra fagytak a hullámok az északi és déli parton. Csodálatos napsütés volt az esetek nagy részében, amikor februárban körbekerültük a tavat.

Teljesen beleszerettünk a téli Balatonba: a bezárt büfék, a retró feliratok és összepakolt nyaralók gyerekkori nosztalgikus hangulatot ébresztettek. Ekkor sétáltam be Badacsonyba, és tulajdonképpen azóta ott ragadtam a környéken – ez lett a felnőttkori Balatonom.

2018-ban voltam olyan szerencsés, hogy sikerült venni egy házat a Szent György-hegyen, amelyet azóta is folyamatosan újítgatunk, meg amiről azt se mondanám, hogy a második otthonom, hanem az egyik. Fele-fele arányban töltjük az időnket a hegyen és Budapesten.

A szintén általad megálmodott Szent György-hegy HAJNALIG is egy közösségalapú kezdeményezés volt, tehát ez neked sokat számít, hogy a közösségből nőjenek ki ezek az események, meg bármilyen esemény, minifesztivál, vagy akár egy Camino?
Szerintem csak így lehet. Az a jó irány, ha nem felülről, hanem alulról indul el egy kezdeményezés, egyfajta közösségi vágyból.

Noha a Taste Balaton egy gondosan kurált esemény, így mi kerestük meg a vendéglátóhelyeket, de ezt az eseményt is egy olyan igény hívta életre, amelyet az egész évben nyitva tartó helyek magukénak éreznek: történjen valami, ami energizálja a tavat, és segít beindítani az évet az emberek fejében.

A balatoni szezon ne májusban kezdődjön azzal, hogy megint milyen drága a lángos, hanem induljon úgy, hogy tele van a média mosolygó, kabátban pezsgővel koccintó, túrázó és bicikliző emberekkel, vagy éppen hangulatos borvacsorákról készült képekkel. Meg szerettük volna mutatni, hogy van élet ilyenkor is a Balatonon, ahogy annak idején már 2015–16-ban a DJ a szőlőben című eseménysorozattal is sikerült. Minden hónapban volt egy ilyen buli, és már akkor is tisztán látszott, hogy az emberek imádják ezt a hüttehangulatot.

A szintén nyári szezonon kívüli hétvégékre szervezett Gasztrohegy is erről szólt: minden eseményünkön rengeteg képet csináltunk, hogy minél többen lássák, hogy bőven lehet kabátban, teraszon borozni és együtt lenni. Szerintem ezek az élmények még talán egy fokkal unikálisabbak is tudnak lenni, mint a nyáriak – igaz, a nyárindító Szent György-hegy HAJNALIG-nak mindig van egy euforikus szabadsághangulata.

Szerinted mennyit változott az elmúlt évek során a Balaton, az északi part és a régió gasztronómiája?

2020-ra jutottunk el odáig, hogy az év első Gasztrohegyén kitehettük a teltház-táblát. Sokévnyi munka volt abban, hogy Kardos Gáborékkal és Laposa Bencéékkel és a badacsonyi helyekkel karöltve láthatóvá tegyük az őszi-téli Balatont. 2020 januárjában tudtuk, hogy sikerült, márciusban pedig jött a Covid, ami óriási arculcsapás volt a régiónak is. Letisztította a piacot, jó és rossz értelemben egyaránt.

A cikk folytatása itt elolvasható.