Felhördült a váci fegyház, amikor beléptek hozzájuk az angyalok – 26 év után köszön el a zamárdi legenda (sonline.hu)

Kevesen mondhatják el magukról, hogy egy egész várost megtanítottak kézen fogva állni a vízben, vagy hogy börtönbe vittek fényt angyalruhába öltözött fiatalokkal. Gál Péter művelődésszervező 26 év után teszi le a lantot a balatoni kisvárosban, hogy nyugdíjasként is a közösséget szolgálja- írja a sonline.hu.

Amikor a sonline.hu leült beszélgetni Zamárdiban a Közösségi Ház asztalánál, Gál Péter nem egy intézményvezetőként, hanem egyfajta modern krónikásként kezdett mesélni nekünk. A majd 40 éves útja ugyanis minden volt, csak nem kiszámítható. Sopronban végzett erdőmérnökként, de már akkor érezte, hogy a fák mellett az emberek nevelése, a közösség építése az igazi hivatása. A nyolcvanas években, miközben Budapesten a kutatóintézetben dolgozott, a barátaival a határon túli magyarokat segítették: gyógyszert, könyveket csempésztek Erdélybe, átélve 1989 karácsonyának füstölgő, puskaporos eufóriáját is. Ez a fajta belső tartás és a népi műveltség iránti rajongás kísérte végig a pályáján, Tahitótfalutól Békéscsabán át egészen a Balaton déli partjáig.

A kovász, ami életre kelti a közösséget

Amikor Péter 1999-ben megérkezett Zamárdiba, egy “pislákoló” kulturális életet talált. Ahogy ő fogalmazott, a művelődésszervező valójában olyan, mint a kovász: nem ő a legfontosabb összetevő, de nélküle nem “kél meg a tészta”. Nem akart „marionettbábu” lenni, és hálás a város mindenkori vezetésének, hogy megkapta tőlük azt a szakmai szuverenitást, amivel értéket közvetíthetett.

Sosem a látványos statisztikák érdekelték, hanem az emberi kapcsolódások. Létrehozta a versbarát kört, ahol egy-egy kávéházi hangulatú este során kiderült, mennyi rejtett tehetség él a városban. Ebből az inspirációból született meg később a Berkenye Alkotó Egyesület is. Zenészként elindította a “fonókórust”, amiből mára a rangos Zamárdi Női Kar fejlődött ki. Péter vallja: az ő feladata az volt, hogy bátorságot adjon az embereknek, hogy merjenek alkotni, közösségbe járni.
Zamárdi a Balaton szíve lett

Beszélgetésünk egyik legizgalmasabb része természetesen a Balatoni Játszadalom és a mára legendássá vált “szívalkotás” volt. Péter rájött, hogy a nyári szezon őrült pörgésében kell egy pont, ami megállítja az embereket és összehozza őket. Így született meg a gondolat: alkossanak a vízben egy hatalmas szívet.
– Képzeljék el, ahogy több mint ezer ember kézen fogva áll a vízben. Ott egy olyan erőtér alakul ki, amit nem lehet drónfotóval vagy videóval átadni – mesélte nekünk csillogó szemmel.

Minden évben kerestek egy apropót: dobogjon a szív a várandós kismamákért, az olimpikonokért vagy éppen a hős tűzoltókért. Ezzel a gesztussal Zamárdi több lett, mint egy fesztiválhelyszín: a Balaton érzelmi központjává vált. De a nyár után sem állt meg az élet, Péter sokat tett azért, hogy a téli hónapokban is legyen miért kimozdulni otthonról, legyen az egy közös színházlátogatás vagy a nemzeti ünnepek rendhagyó, közösségi megélése.

Menetelés a nemzet egységéért

Gál Péter számára a kultúra és a hit elválaszthatatlan. Ennek legszebb példája a Feltámadási menet, amely 2004 után indult útjára. Tihanyból és Zamárdiból indult a staféta, hogy pünkösdre megérkezzen Csíksomlyóra. Péter büszkén mesélte, hogy több mint hatszáz település kapcsolódott be ebbe a kezdeményezésbe az évek alatt. Volt, ahol unitáriusok, volt, ahol reformátusok vagy evangélikusok vitték tovább a faragott keresztet, bebizonyítva, hogy a kultúra képes megszüntetni a felekezeti és országhatárokat is.
Angyalok a váci fegyencek között

Amikor a legemlékezetesebb pillanatokról kérdeztük, Péter egy különös történetet idézett fel. A betlehemező társulatával – köztük tinédzser lányokkal – a váci fegyházba látogattak el.
– Amikor a zsilipkapuk feltárultak, és az angyalnak öltözött lányok fehér lepelben beléptek a több száz elítélt férfi közé, szinte felhördült a terem – emlékezett vissza.
Azt mondja, elkopott egy kicsit a folyamatos stresszben….

Nem a félelem hangja volt ez, hanem a döbbeneté: a rabok hónapok, évek óta nem láttak nőt, fiatalságot, tisztaságot. Péter elmondása szerint ez a feszültség végül egy katartikus előadásba torkollott, ahol a pásztorok maszkjai és az angyalok éneke mögött mindenki egyenlő volt. Ez a történet tökéletesen összefoglalja az ő majd negyven éves hitvallását: a kultúra minden rácson áthatol.

Nyugdíj? Csak a papíron

Gál Péter most leteszi a lantot és a nyugalmasabb évek következnek, de a beszélgetésünk végén éreztük: a hétfő reggelei nem telnek majd tétlenül. Azt mondja, elkopott egy kicsit a folyamatos stresszben, de az arca egészen másról árulkodik. Egy olyan ember arca ez, aki tudja, hogy amit felépített, az nem egy épület, hanem egy élő, lüktető közösség. Zamárdi sokat kapott tőle, és ahogy őt ismerjük, nyugdíjasként is ott lesz majd a háttérben, hogy ha kell, újra ő legyen a kovász a város kulturális életében- olvasható a portálon.