Beköszöntött az ősz
Szeptember 23-án hivatalosan is megérkezett a csillagászati ősz. Az őszi nap-éj egyenlőség idén magyar idő szerint hajnali 2 óra 5 perckor következett be, innentől pedig már valóban a hosszabb éjszakák felé haladunk. De mit jelent pontosan a nap-éj egyenlőség, és miért tulajdonítottak neki már évezredekkel ezelőtt is különleges jelentőséget?
A meteorológiai ősz már szeptember első napján elkezdődött, csillagászati értelemben azonban csak most búcsúztunk el a nyártól. Az őszi nap-éj egyenlőség az, amikor a Föld tengelye már nem dől a Nap felé, de az ellenkező irányba sem, így közel egyenlő lesz a nappal és az éjszaka hossza.
Maga a nap-éj egyenlőség elnevezés arra utal, hogy ilyenkor nagyjából ugyanannyi ideig tart a nappal, mint az éjszaka. A valóságban azonban nem egészen 12-12 óráról van szó. Ebben szerepet játszik a többi között a Föld légkörének fénytörése (refrakció), emiatt a Napot kicsivel hamarabb látjuk felkelni és később látjuk lemenni, mint ahogy ez ténylegesen megtörténik.
A változás mindenesetre egyre látványosabb. Szeptember végén már gyorsan rövidülnek a nappalok: később világosodik, korábban érkezik az este, és néhány hét múlva már egészen más lesz a reggelek és a délutánok hangulata, mint a nyár végén.
Az évszakok váltakozása régen jóval többet jelentett egyszerű időjárási változásnál. A mezőgazdasági társadalmak életét alapvetően meghatározta a Nap járása, a vetés, az aratás és a betakarítás rendje, így a napfordulókhoz és nap-éj egyenlőségekhez számos történet, szokás és vallási képzet kapcsolódott.
Az egyik legismertebb ezek közül Perszephoné mítosza. A görög történet szerint Hadész, az alvilág ura magával vitte Démétér, a termékenység istennőjének lányát. Démétér bánatában elfordult a világtól, a föld pedig terméketlenné vált. Végül megszületett az egyezség: Perszephoné az év egy részét, egészen pontosan nyolc hónapot, az anyjával tölthette a földön, négy hónapra azonban vissza kellett térnie az alvilágba. Amikor Perszephoné távol volt, a természet elsorvadt, visszatérésével pedig ismét élet költözött a földbe.
Démétér és Perszephoné alakja az eleusziszi misztériumok középpontjában is állt, amelyek az ókori görög világ legismertebb vallási szertartásai közé tartoztak, céljuk pedig az volt, hogy a beavatottakat megszabadítsák a halálfélelemtől, és reményt adjanak a boldog, túlvilági életre.
Egyébként azt ősznek külön megszemélyesítője is akadt. A görög mitológiában Karpó, az évszakokhoz kötődő Hórák egyike a beérett terméshez, a gyümölcsökhöz és a szürethez kapcsolódott. Az ősz tehát egyszerre jelentette az elmúlást és a bőséget: miközben a természet lassan visszahúzódott, ekkor gyűjtötték be az egész éves munka eredményét is.
Nem csak a görögök figyelték kitüntetett időszakként az ősz kezdetét. Európa számos kultúrájában különféle ünnepek kapcsolódtak a betakarítás lezárásához, a termésért való hálaadáshoz és a télre való felkészüléshez.
Ennek nagyon is gyakorlati oka volt. Egykor a jó termés szó szerint meghatározhatta, hogyan éli túl egy család vagy akár egy egész közösség a következő hónapokat. Mire elérkezett az ősz, megteltek a kamrák, pincék és magtárak, a földeken pedig fokozatosan véget ért az éves munka legfontosabb része.
Maga az őszi nap-éj egyenlőség később is megjelent a történelemben. A francia forradalom után bevezetett forradalmi naptárban például az év kezdetét is ehhez az időszakhoz kötötték. Az új naptár első éve 1793 novemberében kezdődött mondjuk olyan sokáig nem volt használatban, mindössze tizenkét évig, ha elolvassák az ehhez kapcsolódó szócikket, egyből nyilvánvaló lesz, hogy miért.
Egy szó, mint száz: jönnek a hűvösebb, ködös reggelek, a milliónyi színbe öltözött természet, a lehulló levelek, a szatyorszám szedett gesztenyék a Széchenyi parkban. És jó esetben még azok a csendes, napsütéses délutánok is, amelyek miatt sokan éppen ezt az évszakot szeretik a legjobban.
A Beköszöntött az ősz bejegyzés először Atádhír-én jelent meg.