Kutatók: Miért rendkívül fontos a dél-balatoni Pogányvölgyi-víz torkolatának megőrzése?
A Pogányvölgyi-víz torkolata Fonyód fonyódligeti részénél (Forrás: Facebook/BalatonScience)
Mint írják, a Pogányvölgyi-víz a vízügyi nyilvántartásban fonyódi mérőállomással is szerepel, a vízgyűjtő-gazdálkodási dokumentumok pedig külön víztestként kezelik a torkolati és középső szakaszát.
Miért értékes a Pogányvölgyi-víz és környezete?
Miért lenne indokolt a torkolat környékét minél kevésbé bolygatni?
Miért fontos mindez magának a Balatonnak?
Ezért egy természetközeli Pogányvölgyi-víz és torkolati környezete több szempontból is érték:
csökkentheti és lassíthatja a Balaton felé tartó felszíni lefolyást, valamint elősegítheti a hordalék és bizonyos tápanyagok visszatartását;élőhelyet és ökológiai kapcsolatot biztosít a Balaton, a berkek, a nedves rétek és a vízgyűjtő belső területei között;segíti a biodiverzitás fennmaradását egy egyébként erősen átalakított déli parti térségben;mérsékelheti a beépítésből és intenzív területhasználatból származó terheléseket, ha megfelelő szélességű, növényzettel borított pufferterület marad a vízfolyás mellett;végső soron pedig a Balaton vízminőségének védelmét szolgálja, hiszen a torkolatnál már gyakorlatilag nincs lehetőség a vízzel érkező terhelés későbbi visszatartására.
A Pogányvölgyi-víz fonyódi torkolatának és környezetének megőrzése nem pusztán helyi természetvédelmi kérdés. A terület a Balaton vízgyűjtő rendszerének része, ráadásul egy tápanyagterhelésre érzékeny befolyó közvetlen tóparti szakasza. Minél természetközelibb állapotban marad a meder, a parti növényzet és a környező nedves terület, annál nagyobb eséllyel képes ellátni vízminőség-védelmi, vízvisszatartási és élőhelyi funkcióit. Egy ilyen terület beépítésének vagy jelentős átalakításának hatását ezért nem csupán a konkrét telekre vagy partszakaszra, hanem a Balaton egészének ökológiai és vízminőségi érdekeire tekintettel érdemes vizsgálni.
És akkor egy kicsit érzelmesebben:
A Balaton a mindennapi gondolkodásunkban a természet, a felüdülés és a szabadság szimbóluma, ám ha a csillogó víztükör mögé nézünk, a tó ökológiai állapota mélyreható szembesülésre késztet minket. A tó és a szárazföld találkozási sávja, a parti öv nem csupán egy fizikai határvonal. Ez az övezet a Balaton legaktívabb, legösszetettebb és biológiai szempontból a legértékesebb része. A sekély, átmelegedő víz, a dús növényzet (nádasok, hínárosok) és a partközeli talaj összetett rendszert alkotnak, amely nélkül a nyílt víz sem lenne képes fenntartani azt az állapotot, amiért a turisták ide szeretnek jönni.
Sajnos a Balaton esetében ez a létfontosságú biológiai védőháló évtizedek óta tartó, folyamatos és szisztematikus leépülésben van: a tó teljes partvonalának már több mint 55 százaléka mesterségesen átalakított, kiépített vagy lebetonozott környezet, ahol a természetes partfalakat felváltották a kőszórások, a beton támfalak, a mesterséges feltöltések és a zárt magánkikötők. Ez a drasztikus átalakítás megszünteti a szárazföldi és a vízi ökoszisztéma közötti természetes átmenetet.
Ha a vizsgálódást a déli partra szűkítjük le, a kép még drámaibbá és aggasztóbbá válik. A déli partvonal beépítettsége és mesterséges átalakítottsága ma már eléri a 75 százalékot, és a maradék zöld 20 km-nek a természetessége is erőteljesen megkérdőjelezhető. A déli part sajátos limnológiai, geológiai és hidrológiai adottságai (a sekély, lassan mélyülő víz, intenzívebb hullámzás, stb.) eredendően egy egyedi, dinamikusan változó parti élőhelyegyüttest hoztak létre az évezredek alatt, ami az emberek az elmúlt 150 évben 20 km híján eltüntettek a nagyléptékű ingatlanfejlesztéssekkel, a turisztikai infrastruktúra túlzott terjeszkedésével, kikötőépítéssel és a partvonal merev vonalvezetésű lezárásával.
Ebben a kritikus helyzetben minden egyes újabb beépítési szándék vagy mesterséges beavatkozás súlyos ökológiai felelőtlenség! A fenntarthatóság és a Balaton ökoszisztémájának hosszú távú stabilitása nem tűri következmények nélkül a további beépítést. A tudományos konszenzus egyértelmű: a tó ökológiai teherbíró képességének határán járunk, vagy bizonyos szempontból már át is léptük azt. Ahhoz, hogy a Balaton vízminősége, biológiai sokfélesége és öntisztuló képessége a jövőben is megmaradjon, nem az utolsó természetes szegleteket kellene beépíteni, hanem ellenkezőleg: a természetes és féltermészetes területek arányát kellene szisztematikusan növelni, az úgynevezett ökológiai rehabilitáció és a partmenti zöldfolyosók helyreállítása révén.
A parti övezeten belül is léteznek olyan kitüntetett, halmozottan fontos pontok, amelyek ökológiai súlya messze meghaladja az átlagos partmenti területekét. Ilyenek a tónak táplálást nyújtó vízfolyások torkolati szakaszai. A szárazföld felől érkező patakok és csatornák nem csupán friss vizet szállítanak a Balatonba, hanem a vízgyűjtő területről származó tápanyagokat, hordalékot és sajnos az emberi tevékenységből eredő szennyezőanyagokat is. A torkolati zónák azok a kritikus kapuk, ahol a vízgyűjtő és a befogadó tó ökoszisztémája találkozik és kölcsönhatásba lép egymással.
Egy ilyen felbecsülhetetlen értékű, még megmaradt természetes kapu a Pogányvölgyi-víz torkolati része a déli parton, amely jelenleg is komoly fejlesztési nyomás alatt áll, sokan csupán beépíthető vízparti telekként tekintenek rá. Ezzel szemben a valóság az, hogy a Pogányvölgyi-víz torkolata a térség ökológiai biztonságának egyik kulcseleme is lehetne. A torkolati természetes élőhelyek visszaállítása olyan láncreakciót indíthat el, amely nemcsak a közvetlen környék, hanem a tágabb tórész vízminőségét és élővilágát is tartósan javíthatja, míg a terület beépítése inkább károsítaná a környéket.
A torkolati nádasok és a természetes vízparti vegetáció legnyilvánvalóbb és leghatékonyabb funkciója a természetes szűrés és a biofiltráció. Amikor a Pogányvölgyi-víz eléri a torkolatot, a vízfolyás sebessége egy kiszélesedő, növényzettel dúsan benőtt szakaszon drasztikusan lelassulhat és ez a fizikai lassulás lehetővé teszi, hogy a víz által szállított lebegő hordalék és a szerves törmelék lerakódjon a növényzet tövében, mielőtt bejutna a Balaton nyílt vizébe. A növények gyökérzete és a rajtuk élő mikroszkopikus közösségek óriási felületet biztosítanának a biológiai tisztítási folyamatokhoz. A nád, a gyékény és a hínárfajok aktívan felvehetik a vízből a túlzott algásodást okozó tápanyagokat. Egy létező torkolati nádas lényegében egy ingyen működő, magas hatásfokú biológiai tisztítóműként funkcionál. Ha ez a természetes szűrő nem is létezik, akkor a szárazföld felől érkező tápanyagterhelés szűretlenül zúdul a Balatonba, ami helyi algavirágzásokhoz, a víz átlátszóságának csökkenéséhez és végső soron oxigénhiányos állapotok kialakulásához vezet.
A természetes torkolati élőhelyek másik, ritkábban hangoztatott, de a mai globalizált világban rendkívül lényeges szerepe az inváziós fajok elleni biológiai gát funkció. A vízfolyások a fajok terjedésének természetes autópályái. A szárazföld belsejéből érkező patakok mentén könnyen lejuthatnak a tóhoz a nem-őshonos, agresszíven terjeszkedő növény- és állatfajok. Egy egészséges, sűrű, fajgazdag és stabil torkolati nádas és hínáros ökológiai pajzsként működik. A zárt növényzet és a jól működő őshonos életközösség kihasználja a rendelkezésre álló erőforrásokat és élettereket, így az inváziós fajok nem olyan könnyen találják meg azokat a nyitott, területeket, ahol könnyen megtelepedhetnének és elszaporodhatnának. Amikor egy torkolatot lebetonoznak, a természetes növényzetet kiirtják és a partot homogenizálják, pontosan ezt a védelmi vonalat törik át.
A biofiltráció és az inváziós védelem mellett legalább ennyire döntő lenne visszaállítani a Pogányvölgyi-víz torkolatának menedék- és refúgium-szerepét. Az ökológiai rendszerek dinamikusak, és folyamatosan szembesülnek kisebb-nagyobb stresszhatásokkal. Az éghajlatváltozás következtében egyre gyakoribbá váló rendkívüli időjárási események, a hirtelen felmelegedő vízhőmérséklet, az átmeneti oxigénhiányos időszakok, vagy éppen a vízfolyásokban időszakosan előforduló szennyezési hullámok súlyosan veszélyeztetik a vízi szervezeteket. A torkolati növényi övezet visszaállítása egy egyedülálló mikroklímatikus és hidrológiai pufferzónát hozhat létre, ahová a kedvezőtlenné váló feltételek elől menekülhetnek az élőlények.
A parti öv nem egy passzív háttér vagy tetszőlegesen átalakítható ingatlansáv, hanem a Balatont életben tartó kulcsfontosságú rendszere. A déli part 75 százalékos beépítettsége már most is egy veszélyesen kibillent egyensúlyi állapotot tükröz. Ebben a kontextusban a Pogányvölgyi-víz torkolatának további beépítése már nem helyi magánügy, és nem is egy szűk természetvédelmi lobbi egyedi igénye, hanem a teljes tó ökológiai stabilitásának és jövőjének elengedhetetlen feltétele.
Magyarország Alaptörvénye a természeti erőforrásokat és értékeket a nemzet közös örökségének tekinti, amelynek védelme, fenntartása és a jövő nemzedékek számára való megőrzése az állam és mindenki kötelessége.
A kutatóintézet Facebook oldalán megjelent posztot Vasas Gábor főigazgató, Tóth Viktor tudományos főmunkatárs és Takács Péter tudományos főmunkatárs jegyzi.