A siófoki Petőfi sétány fejlesztése – Polónyi Károly víziója a körszállóval (Építész Fórum)

„A Balaton UIA Abercrombie-díjas regionális fejlesztésének már csak alig néhány eleme maradt örökségül a tóparton. Megőrzésükre szükséges lenne egy regionális műemléki védettség kidolgozása, amely a települési és az országos szint között, a regionális hálózatokban és tipológiákban megmutatkozó örökséget helyezné védelem alá.” – írja Wettstein Domonkos a Szezonális örökség legújabb részében, amelyben a siófoki Petőfi sétány háború utáni fejlesztését mutatja be.

A siófoki Petőfi sétány tervezett fejlesztése végül nem valósult meg a hatvanas években, és talán épp ezért is alakult ki mára az a rendezetlen összkép, ami miatt a város 2026-ban ötletpályázatot írt ki a Balaton egyik legforgalmasabb sétányának rendezésére. Pedig a hatvanas években Polónyi Károly egy nagyvonalú víziót dolgozott ki a tópart fejlesztésére, melynek lezáró eleme lett volna a mólószár tövébe tervezett – a korszakban szakmai vitát kiváltó – körszálló. A most futó tervpályázat előtt érdemes lehet áttekinteni az előzményeket, és nemcsak a sétány modern örökségének értékeit, de az egyes épületeken túlmutató, települési összképet előtérbe helyező tervezési módszereket is – olvasható az Építész Fórumon megjelent tanulmányban.

A siófoki kikötőtől keleti irányba futó vízparti sétány már a századfordulón kedvelt korzó volt: egymás mellett épültek fel a jelentős építtetőket reprezentáló villaépületek, a vízpart vonalának fokozatos rendezésével pedig itt alakult ki a tó egyik legnagyobb strandja. A vízparti fejlesztéseket az 1891-ben alapított Siófok Balatonfürdő Rt. Glatz Henrik vezetésével koordinálta; a kikötő közvetlen közelében 1893-ban készült el a fürdőélet elindulásában fontos szerepet játszó Sió és Hullám szálló.

A szocializmus és az államosítás a siófoki vízpart fejlesztésében is új helyzetet eredményezett az ötvenes években. Az 1957-ben Farkas Tibor főépítész vezetésével meginduló regionális tervezés során a tópartot a társadalom szélesebb rétegei számára kívánták elérhetővé tenni, Siófokot pedig a turizmus kiemelt centrumaként jelölték meg. Siófok modern városfejlesztésének korszakairól Bognár Zoltán Siófoki századok című tanulmánykötetében „A modern építészet árnyalatai Siófok üdülőterületein” címmel már átfogó képet adtam, ezúttal részletesebben a sétány és környezetének fejlesztését mutatom be.[1] A szocialista realizmust követően a modern építészet nyitányát a kikötő nyugati oldalára telepített meteorológiai állomás jelölte ki. Ezt követően azonban a fejlesztés súlypontja a kikötő keleti oldalára és az Aranypartra koncentrálódott.

A vízpart fejlesztési tervét Farkas Tibor közvetlen munkatársa, a Balatoni Intéző Bizottság déli parti főmérnökeként tevékenykedő Polónyi Károly készítette el. Balatoni szerepvállalásáról és életútjáról korábban már írtam a sorozatban. A regionális fejlesztést kezdettől fogva szűkös anyagi és időkeretek közt kellett megvalósítaniuk, ezért ideiglenes megoldásokra is szükség volt. A nyaranta egyre nagyobb számban érkező turisták kiszolgálására a siófoki Petőfi sétány mentén 1958-59-ben több ilyen rövidebb időszakra tervezett épület is megvalósult, és csak ezt követően kezdték el a nagyobb léptékű szállásépületeket felépíteni.

A fejlődés üteméről a balatoni főépítész 1963-as beszámolója tudósít: „Az üdülőterület központja a vasútvonal és a Balaton, továbbá a Sió-csatorna és a vízmű-móló között terül el. Ezen a szakaszon a régi strand területe a partvédelem kiépítésével 1958-ig a kétszeresére, öltözőkapacitása pedig az új fogasos és szekrényes öltözőegységek építésével a háromszorosára, vagyis 12 000-re nőtt.”[2] Az öltözőkapacitás növelése érdekében a Nagystrandon egyszerű szekrényes öltöző udvarokat alakítottak ki (a fémszekrények fölé acélvázra hullámpala fedést tettek, a fedetlen udvarokon deszka padokat helyeztek el), illetve egy nagykapacitású fogasos öltözőt is felépítettek. Új épületként a strand bejáratánál egy szolgálati épületet is emeltek.

A szálláshiány enyhítésére a brüsszeli világkiállítás motelegységeit vásároltak meg, amelyeket Siófokon, Földváron, Tihanyban és Keszthelyen építettek fel. A könnyűszerkezetes, szétszerelhető és szállítható épületek telepítésével átmenetileg szerették volna enyhíteni a kapacitáshiányt, végül hosszú évekig megtartották az egységeket. Siófokon, a Petőfi sétány középső szakaszán, parkosított környezetben állították fel az épületeket. (Ma a Glatz Ferenc utca és a Kinizsi Pál utca közötti területen parkoló van az egykori motelépületek helyén.) A motelek kiszolgálására szükség volt éttermi egységek telepítésére is, miközben a strandokon továbbra is gondot okozott a megfelelő öltözőegységek és vendéglátóhelyek hiánya.

A problémára Polónyi Károly, Klimov Borisz mérnökkel közösen, gyorsan építhető és változatosan adaptálható szerkezeti rendszert dolgozott ki az IPARTERV-ben. Az előregyártható oszlop-gerenda rendszerből különböző funkciók számára lehetett építményeket emelni. Az eltérő elrendezésből változatos félnyereg, V és hullámzó tetőformák alakultak ki. Az asszociatív formájú vízparti épületekről, a pillangótető eredetéről egy korábbi epizódban írtam. Siófokon ilyen szerkezetből épült fel a motelek szomszédságában az 500 adagos étterem. (Még az utóbbi években is láthatóak voltak a lábazat és a burkolat nyomai a Kinizsi Pál utcai telken.) Ezzel az építésmóddal készült el a strandon a nyugatról kelet felé haladva sorban a Sirály büfé, a bazár és kölcsönző és a 3000 fős fogasos öltöző és a strandbüfé is.

Hasonló rendszerrel, de már egy továbbfejlesztett technológiával épült fel Siófok nyugati partszakaszán az Újhelyi Strand épülete, valamint számos további strand és kemping kiszolgáló egysége a déli parton. A szerkezeti rendszert a földvári és tihanyi motelek étteremegységeihez is felhasználták, ahova a rendszert Földesi Lajos adaptálta.

Polónyi Károly 1959-ben a CIAM utolsó, Otterlo-i konferencián is bemutatta az épületeket, amelyek a regionális fejlesztés 1965-ben elnyert UIA Abercrombie-díjában is fontos szerepet játszottak. Mára már az épületek többségét elbontották, bár a Petőfi sétány mentén, a strand főbejárata mellett, átépítve még felismerhető az egykori öltöző vázszerkezete. Az Újhelyi Strandon viszont még áll a strandépület, amelyet – a nemzetközi szinten is elismert fejlesztés és a tervezői életmű emlékeként – érdemes lenne védettség alá helyezni. Ennek első lépéseként helyi civil csoportok a települési értéktárba való felvételét kezdeményezték.

A hatvanas évek elején már elkezdték felépíteni a nagyobb kapacitású szálláshelyeket is, igaz kezdetben ezeket is még elsősorban szezonális használatra tervezve. 1961-ben készült el Földesi Lajos tervei szerint a Vénusz szálló a motel egységek mögötti területen. Az idényszállót légies szerkezettel és a tetőn napozóterasszal alakították ki, ahova egy önálló tömegelemként megformált lépcső vezetett fel. Az épület még ma is áll, közel eredeti külső megjelenésével a modern építészet kiemelkedő emlékeként védelemre javasolható lenne.

Polónyi Károly 1962-ben az új szállóegységek telepítésénél a motelek számára korábban már felépített éttermi egység szerepét emelte ki: „Siófok az elmúlt években jelentős fejlődésen ment keresztül. 1958-ban a hajóállomástól 1,5 km hosszúságban rendeződött és kiépült a strand. 1959-ben a strand keleti végén felépült a Motel, melynek éttermére, mint bázisra épült a következő évben a Vénusz- szálló és épül jelenleg a hatszintes parti szálló. Mivel a siófoki Balaton-part — legalábbis központi részein — már teljesen kiépült, a most épülő szállót már csak a strand egyik 3 éve épült büféjének elbontásával lehetett a partra elhelyezni.”[3] Azaz az egyik pillangótetővel fedett strandbüfét alig három évvel később már el kellett bontani a fejlesztés számára rendelkezésre álló szűkös vízparti területek miatt. Ezen a helyzeten a későbbi jelentős vízpartfeltöltések lazítottak, amelyek már az Aranypart további, Szabadi felé eső területének hetvenes és nyolcvanas évekbeli beépítését készítették elő. (Itt jellemzően vállalati üdülők épültek fel, köztük a BM üdülő.)

A Petőfi sétány keleti szakaszának nagyvolumenű fejlesztése a szállodasor, amelynek a beépítési tervében még Polónyi Károly is közreműködött, de a részletes terveket mér Czigler Endre dolgozta ki. 1962-ben készült el a szállodasor első eleme, a hatemeletes, 276 férőhelyes Balaton szálló, majd két további hasonló elrendezésű egység, a Lidó és a Hungária szálló. A Petőfi sétányt és a szállodasort a tizenhárom emeletes, 300 férőhelyes Európa szálló zárta le 1966-ban. A szállodasorhoz vendéglátóhelyek is kapcsolódtak: elkészült a Siófok étterem (1964), és egy korábbi épület átalakításával, az éjszakában neon feliratával világító Éden Bár (1966). A Petőfi sétány déli oldalán pedig egy ABC-t is telepítettek, a korszak tóparti élelmiszerboltjaira jellemző jellegzetes külső rácsos tartószerkezettel.

A Petőfi sétány nyugati végén, a kikötő mellett épült fel 1963-ban a Napfény szálló Csángó András (ÁÉTV) tervei szerint. A szezonális hotel 50 szobája külső folyosóról érhető el; később kályhákkal szerelték fel a szobákat a szezonon túli használatot is lehetővé téve. A modern épület különleges formaképzése a sétány túloldalán álló Sió és Hullám szálló jellegzetes homlokzati karakterét veszi át. Az oromzaton kirajzolódó alacsonyhajlású nyeregtető ugyanis a szemközti történeti hotelek oromzataira reflektál. A kikötő felőli homlokzaton Simó József keramikus művész alkotása látható. A szálló kialakítása ma is példaértékű lehet a tóparti sétányok térfalképzése szempontjából. Az épület földszintjét ugyanis úgy alakították ki, hogy az közvetlenül kapcsolódhasson a sétányhoz és különböző funkciókkal szolgálja ki a sétálókat. Az épületegységből további hármat terveztek a sétány mentén, de sajnos nem valósultak meg. Pedig ez az urbánus térfalképzés az üdülőhelyek kerítések által határolt sétányainak ma is hiányzó eleme.

A sétány nyugati végét Polónyi Károly ikonikus körszállója zárta volna le. Víziójáról így írt a tervező: „Nem vitás, hogy egy balatoni szállodának ugyanazon létesítési költség esetén lényegesen nagyobb az idegenforgalmi értéke, ha a parton szép környezetben, a kikötő, a strand közvetlen szomszédságában áll. Tanulmánytervünk helyszínéül ezért a strand és a keleti mólószárny találkozásánál létesült Rózsakertet választottuk. A szűk hely és az e helyen minden irányban szép kilátás miatt a szállodaszobákat köralaprajzú LAKÓTORONY-ba helyeztük el.” A látványos terv a korszak legjelentősebb épülete lett volna, de exponált helyzete és léptéke megosztotta a Balaton-fejlesztésben résztvevők véleményét.

A tizenöt szintes toronyban tizennégy szinten 18 kétágyas szobát helyeztek volna el fürdőszobával, loggiával, a legfelső szintre pedig háromágyas loggia nélküli szobákat terveztek. A lépcsőház a liftekkel a központi vertikális magban kapcsolta volna össze a szinteket. A torony aljában egy lábakra állított „lepény” emeleti szintje foglalta volna magába az éttermet, a konyhát és a mozi-előadótermet. Alatta a nyitott földszinti tér pedig a történeti fürdőhelyeket idéző „kurszalonként” egy pezsgő közösségi hellyé válhatott volna a kikötő és a strand között. „A lakótorony tetején bár és kilátóterasz, a központi vasbeton henger felső részében a víztartály, a gépházak és a szoláriumok, ezek felett a meteorológiai prognózist mutató árboc helyezhető el, melynek a bécsi Ringturmon levőhöz hasonló szín- és fényjelzései a Balaton egész északi medencéjéből jól láthatók.”[4]

A tópart látképét jelentősen formáló terv kapcsán azonban vita alakult ki, és a tervet levették a napirendről. Időközben a tervező helyzete is megváltozott. Polónyi Károly kiszállt a Balaton-fejlesztésből, és később Afrikában folytatta szakmai pályafutását. A siófoki toronyhotelhez hasonló formában tervezte meg a hatvanas évek közepén Szrogh György az 1967-re elkészült Budapesti Körszállót. Az épületet idén tavasszal bontották el.

1963-ban a főépítész a siófoki sétány fejlesztése kapcsán optimistán tekinthetett a jövőbe: „Az építés alatt levő szállodák befejezésével itt jön létre az első vízparti szállodasor, mellyel e szakaszon a további fejlesztés lényegében befejezést nyert. Ettől a területtől nyugatra a Sióig terjedő terület továbbfejlesztését a tervezés alatt álló részletes rendezési terv fogja tartalmazni. Az üdülőterület központjában levő régi egy- és kétemeletes üdülőépületek felújításával, a melléképületek és az elválasztó kerítések elbontásával máris kedvező kép alakult ki.”[5]

Az régi, időközben államosított villákra vonatkozó tervek jól mutatják a szocialista üdülőhely-fejlesztés társadalmi vízióját, miközben a nyugati turisták fogadására készült hotelek a korábbi szándékok ellenére már az üdülőhelyek társadalmi elkülönülése felé tették meg a lépéseket. A gazdasági lehetőségek azonban a hatvanas évek közepére a Balaton-fejlesztés számára is beszűkültek, így a Petőfi sétány nyugati szakaszának hosszútávú rendezésére már nem jutott figyelem. Egyedi építkezések és fejlesztések valósultak meg, például hosszas előkészítés után a szabadtéri színpad bővítése és korszerűsítése az UVATERV részvételével.

Siófok fejlesztésében a hatvanas évek második felében már új helyszínekre összpontosult a figyelem. Ekkor indult el a településközpont rendezése, a koordinációs terv alapján készült el a Sió Áruház és a Fő utcai lakótömb, de az igazán jelentős beépítési elemek már nem valósultak meg. A hatvanas évek második felében indult el az Ezüstpart fejlesztése a Széplak előtt feltöltött partszakaszon. A Petőfi sétány egységes vízió nélkül, esetleges beavatkozásokkal alakult az elmúlt évtizedekben, ami sajnos más balatoni sétányok kialakítására is jellemző.

Az egykori regionális fejlesztés nemcsak a megvalósult épületek, de a településfejlesztési módszerek szempontjából is tanulságos lehet. A sétányok egységes térfalképzését, a közterületek kialakítását nem lehet szabályozási tervek övezeteivel és egyedi épülettervekkel szavatolni. A korszakban kialakított koordinációs tervek célja épp az volt, hogy áthidalja a szabályozási tervek és az épülettervek közti „szakadékot”. A koordinációs tervek a mai masterplan tervezéshez hasonlóan a település térbeliségét helyezte előtérbe, és nemcsak a beépítés formáját, de az építészeti karaktert is előirányozták.

Bár a modern fejlesztés nem futott végig, a sétány környezetében ma is álló emlékek meghatározzák a településkép identitását. A Napfény szálló, a Vénusz szálló, a szállodasor négy épülete és vendéglátó egységei, valamint a még álló Polónyi-Klimov strandépületek (Nagystrand egykori öltöző vázszerkezet és az Újhelyi Strand épülete) nemcsak a település történetében meghatározók, de a magyar modern építészet meghatározó alkotásai is. A Balaton UIA Abercrombie-díjas regionális fejlesztésének már csak alig néhány eleme maradt örökségül a tóparton. Megőrzésükre szükséges lenne egy regionális műemléki védettség kidolgozása, amely a települési és az országos szint között, a regionális hálózatokban és tipológiákban megmutatkozó örökséget helyezné védelem alá.