Üdülők, motelek, víkendházak: a hetvenes években berobbant a balatoni turizmus (veol.hu)

Milyen is volt valójában az az időszak, amikor a Balaton jelentette a Riviérát? A Balaton az 1950-es évekre nagyban megváltozott, mindenki számára elérhető úti céllá vált. Megszületett a „Balaton mindenkié” hangzatos, bár nehezen fenntartható szlogenje.

Az 1950-es évekre már 800 ezren érkeztek nyaralni a tóhoz. Ennek az emelkedésnek számos oka volt: az államosított villák, a megnövekedett szabadidő, a nagyobb utasforgalom mind hozzájárult ehhez. Sorra nyíltak a szakszervezeti üdülők, majd a kempingek, motelek, sőt a hotelek is. Az 1960-as évekre társas víkendházakat terveztek, amelyeket a lottónyerteseknek adtak át – olvasható dr. Kovács Emőke történész írásában, mely a veol.hu oldalon jelent meg.

Az egyik ilyen Almádiban működött, de hasonlókat terveztek Bélatelepen, Szemesen is:

„…kidolgozták az összerakható nyaralóházak sorozatgyártását. A nyaraló falát előre gyártott, már ablakkal, ajtóval ellátott, gondosan hőszigetelt elemekből építik. Ezek a famodul elemek lehetővé teszik, hogy a legkisebb szobás egységből mindenféle szerkezeti módosítás nélkül, fokozatosan nagyobb alapterületű épületet alakítsunk ki. A barkácsolók akár maguk is összeállíthatják, aki pedig a kulcsátadással kívánja, az a ktsz-ekhez fordulhat”

– olvashatjuk a korabeli tudósítást 1967-ből az ún. alpesi víkendházakról.

Többen is akadtak, akik a balatoni nyaralóépítést választották a háromévente elnyert szakszervezeti üdülőjegyek vagy a víkendházak helyett. Így épült kalákában, azaz családi, csoportos összefogással néhány év alatt körbe az egész Balaton vidéke. Az 1970-es évekre szinte mindenki eljutott a Balatonra, ebben az időszakban megtelt a tó: állt a sor a kompnál, hetekre előre eladták a kertmoziban a jegyeket, beteltek a szálláshelyek. Ekkor fel is merült az a terv, hogy mesterséges szigetek – elsősorban a déli partnál – építésével megnövelnék a beépíthető felületeket.

1970-ben ezzel a felvetéssel már cikk formájában találkozhatott a közvélemény a Magyar Nemzetben:

„Az egyes szigetek hossza néhány száz méter, szélessége 100-200 méter is lehetne. A szigetek és a part között 150-200 méter széles mélyebb vízsávok alakulnának ki. A szigeteket mólószerűen kiképzett töltéseken húzódó utak kötnék össze a parttal. Azokon a helyeken, ahol igen széles a sekély vizű tószakasz, kombinálni lehetne a földnyelveket, öblöket formáló partvonalat szigetek létesítésével. Ezáltal igen vonzó, idegenforgalmilag sokoldalúan hasznosítható partszegélyt, szigetcsoportozatot lehetne kiképezni.”

1966-ban elkezdődött az M7-es autópálya építése is, amely 1971-re érte el Zamárdit. De az építkezés hosszú évekig elhúzódott, ezért szezonban az M7-es autópályát vasárnaponként Budapest irányában egyirányúsították. A teljes szélességű pálya 1975-ben érte csak el a Balatont.

A szociális alapú üdültetés kedvezményes alapon történő működését jól szemlélteti, hogy személyként 6 forint volt a vállalati üdülőben a balatoni nyaralás naponta, akik fizetővendég-hálózatban vagy hotelban találtak szállást, 70-től 200 forintig terjedő összeget is fizethettek egy éjszakára. Az árak a nyugatiak számára így is nevetségesen alacsonynak számítottak, ezért az 1970-es évekre megnövekvő külföldi vendégáradat miatt szinte élelmiszerhiány alakult ki. Mindennek eredményeként engedélyezték a magánszállásadást, magánkereskedést, amely sajátos és magas bevételi forrást jelentett a tó mellett élőknek, nyaralóval rendelkezőknek. Ebből a jövedelemből két nyár alatt akár egy Zsiguli árát is meg lehetett keresni.

Az 1960-as évekre megváltozott a szórakozóhelyek, éttermek jellege, száma, elsősorban a megjelenő nyugati és nyugatnémet turisták balatoni látogatásai miatt. Idővel megnyitott a balatonfüredi Astoria Grill éjszakai lokál, Zamárdiban a Konzerv bisztró, Siófokon 400 fős étterem üzemelt. Majd megnyíltak az összkomfortos, több száz férőhelyes hotelek: Füreden, Siófokon, Tihanyban. A füredi Hotel Marina a Balaton északi partjának legnagyobb szálláshelye lett, több mint 300 főt tudott fogadni.

A retró Balaton-képnek számos felidézhető eleme akadt még, gondoljunk csak a zánkai úttörővárosra, a nyári balatoni KISZ-táborokra, építőtáborokra. Természetesen létrejött egy, a rendszer számára nehezen tolerálható, ún. másodlagos Balaton-élmény is: a szabadságra vágyó autóstoppos fiatalok, a hippik vagy az illegális boglári kápolnatárlatok ebbe a kategóriába tartoztak. Valamint a kempingágyak, matracok, szörfök árnyékában ott sétáltak az NDK és a magyar belügyi szervek megfigyelői is.