Civil térfoglalás a Balaton-parton: titkos strandok, lépcsők és kilátók (Építész Fórum)
A Balaton környékén hagyományosan erős civil mozgalmak a tópart épített örökségében is nyomot hagytak. Wettstein Domonkos Szezonális örökség sorozatában számos példát bemutatott már a helyi összefogásban felépített huszadik századi alkotásokból. Az egykor erős fejlesztő tevékenységet kifejtő szervezeteket a történelem elsodorta, a rendszerváltás után újjáalakult fürdőegyesületek lehetőségei pedig beszűkültek. Ma már a fejlesztés helyett elsősorban az értékvédelemre fókuszálnak, miközben a tópartok egyre intenzívebb beépítésével és a turizmus térhódításával az állandó lakosokhoz hasonlóan az üdülőtelepek lakosai is egyre inkább kiszorulnak a tópartról és a településközpontokból. Titkos, kevésbé ismert helyekre vonulnak vissza, ahol közösségi összefogásból alternatív strandokat, kilátókat, lejárókat hoznak létre. Ezek a sokszor provizórikus, közösségi barkácsolásból megszülető építmények a tópart identitásának fontos elemei.
Az elmúlt évek tóparti beépítési vitái a helyi önszerveződő egyesületeknek is új lendületet adtak, és ma már a helyi kezdeményezések összefogásából egy alulról szerveződő, a tó természeti és kulturális értékeiért küzdő, egyre inkább kiterjedt hálózat bontakozik ki. Az üdülőtelepek érdekvédelmi kezdeményezéseinek alap problémája, hogy az önkormányzati rendszerben az üdülőtelepeknek nincs képviseleti lehetősége. Bár ma már egyre többen válnak állandó lakóvá ezeken a településrészeken, még ma is sok helyütt élesen meghúzható a határ az állandó és a szezonális lakosság által használt területek közt – olvasható az Építész Fórumon megjelent írásban.
Ez utóbbiak jellemzően ingatlanfejlesztési szempontból igencsak értékesek, miközben természetvédelmi szempontból rendkívül sérülékenyek. A helyi nyaralótulajdonosok érdekvédelmi kezdeményezései épp erre az egyensúlytalanságra kívánják felhívni a figyelmet: bár egykoron a parcellázásokkal ők maguk, illetve elődeik is jelentősen hozzájárultak a tópart átalakulásához, ma már közösségi érdekeik a környezet védelmét, a tópart természetes állapotának lehetőség szerinti rehabilitációját és a nagyléptékű építkezések leállítását célozzák. A tópart átalakulásával a közösségi identitást formáló helyek, természetközeli strandok és találkozási pontok is eltűntek. Az alábbiakban néhány olyan apró építményt mutat be, amelyek a tópart önszerveződő közösségi életének lenyomatai.
Az egyik legaktívabb szervezet az Aligai Fürdőegyesület. Balatonaligán történelmi okok miatt is probléma a vízparthoz való hozzáférés, és úgy tűnik, ez a helyzet nehezen megoldható. A helyi civilek folyamatos harcot vívnak a vízpart használatáért, amelynek újabb és újabb fejezeteiről olvashatunk a napi sajtóban. Ennek a küzdelemnek egy különös eleme a Deák utcai lépcső, amely a jogi vitán túl a közösségi építőtevékenység lenyomata is. Az egykori kormányőr lépcső helyén 2010-ben közösségi összefogásból alakították ki a magaspartról a vízpartra vezető lejárót. A lépcső lehetővé teszi, hogy a Club Aliga autósforgalom elől elzárt vízparti útjára le lehessen jutni és a nyaralóknak ne kelljen több kilométert sétálni a vízhez. A meredek terepbe vájt lépcső eléggé kitett a magaspartot érő eróziós hatásoknak, ezért minden évben közösségi összefogással felújították, megerősítették. A használata körül azonban jogvita alakult ki a területet tulajdonosával, aki a lépcső balesetveszélyes állapotát hangsúlyozza. A vita egyelőre nem zárult le, így kérdés, a jövőben biztosított lesz-e a vízpart megközelítése?
Egy különös kialakítású, barkácsolt kilátó Szántódon, a nádas peremén épült fel helyi összefogásból. A megjelenése látványosan kifejezi a közösségi építőkultúra jelenlétét, és erős ellenpontját képezi a félsziget másik oldalán megvalósult nagyléptékű fejlesztésnek, amely nyomán mindössze egy keskeny ösvény maradt a vízpart megközelítésére. A nyugati oldalon azonban a civilek térfoglalása bontakozott ki. A Kisfaludy utca végén található kilátót, a hozzá vezető 150 méter hosszú bejárót és a napozót eredetileg Szilassy Elemér építette fel még az 1996-ban. 2021 őszére azonban az építmény állapota olyannyira leromlott, hogy szükségessé vált a rekonstrukciója: a napozót már tíz évvel korábban összezúzta a jég, a stég sem volt már biztonságosan járható. A rekonstrukciót helyi összefogással és a Kutyapárt Rózsa Sándor Népi Kampánytékozló Alapja pályázatán elnyert támogatással valósítottak meg.
Szilassy ugyanis önerőből nem tudta volna vállalni a felújítás közel 4 millió forintos költségét. A Szántódon nyaraló hódmezővásárhelyi Kis József „passzivista” azonban a projekt segítségére sietett a pályázat ötletével. Az elnyert összeg azonban nem fedezte teljes mértékben a költségeket, a hiányzó részt a szántódi nyaralók adták össze, miközben a faanyaghoz Kis József barátja adománya is hozzájárult. Közel 100 ember dolgozott a felújításon fizikai munkával, ételkészítéssel, apróbb segítségnyújtással. A kilátó ma is a helyi közösség egyik fontos találkozási pontja, ahonnan páratlan panoráma tárul fel a Tihanyi-félsziget felé. A megújult stéget végül az ötletgazdáról, Szilassy Elemérről nevezték el.
Balatonszemesen a civil kultúra építőtevékenységének jelenléte történelmi előzményekre tekint vissza. A két háború közt pezsgő önszervződő élet bontakozott ki, és a nyaralótulajdonosok aktívan részt vettek a telepek fejlesztésében. Nemcsak pénzeszközök adományozásával, hanem sok esetben a tervezői vagy kivitelezői munka felajánlásával, vagy közös építőmunkával. A két háború közt aktív településfejlesztő tevékenységet folytató Balatonszemesi Fürdőegyesület eredményeit már bemutattuk a sorozatban: a parkosításokat, a kápolnaépítést, a közösségi élet központjaként működő Vigadó felépítését, vagy épp a kikötő és vasútállomás fejlesztéséhez nyújtott közösségi segítségnyújtást. A ma is működő Fürdőegyesület egykori építőtevékenységéhez hasonló munkát ma már a megváltozott körülmények közt nem tud folytatni, de fontosnak tartja az egykori helyszínek megjelenítését.
A település közterein elhelyezett emléktáblákkal a közösségi értékteremtés emlékeinek hálózatos bemutatását kezdte el két évvel ezelőtt. Az egyesület történetében számos olyan közösségi összefogást találunk, amelyek nyomai még ma is fellelhetőek a település épített és természeti környezetében. Az egykori építkezések helyszínein a járófelületbe süllyesztett emléktáblákat helyeztek el. Ezeken a pontokon a múltban olyan fejlesztések valósultak meg, amelyeket részben vagy egészében fürdőegyesületi tagok finanszíroztak, vagy amelyekhez befolyásosabb fürdőegyesületi tagok jelentős támogatása kellett. A finombeton technológiával és savmart festett grafikával készülő emléktáblák egységes koncepció alapján, egységes formában és kivitelben, a szemesi önkormányzat engedélyével valósultak meg. A terveket Mantuano Eszter, Csupász Szabolcs és Viniczai Csenge készítette el.
A települési térben kirajzolódó hálózat a fürdőtelep fejlődésének fontosabb pontjait mutatja be. Az első emléktáblát az egyesület egykori klubházánál, a mára már elbontott Vigadó helyszínénél helyezték el. Az épületet a Fürdőegyesület tagjainak adakozásából Wälder Gyula tervei szerint építették fel 1934-ben. Ezt követően emléktáblát helyeztek el a Hunyady József kikötő bejáratánál, az állomáshoz vezető sétányon, az egykori gyalogos-felüljárónál. A felüljáró ipartörténeti szempontból is kiemelkedő alkotás, mivel az első magyarországi hegesztett eljárással készült híd volt 1931-ben. Ezeket a létesítményeket Hegyeshalmi Lajos fürdőegyesületi elnök, MÁV tanácsos aktív szervező tevékenységével és az egyesület anyagi támogatásával valósították meg a huszadik század első felében.
Az üdülőtelep mai közösségi életének ugyanakkor már nincsenek meg a saját színterei. Vigadót lebontották, az állomáson kultkocsmaként működő Restit bezárták és bontását tervezik, a Kertmozi az egyetlen, amely átalakult funkcióval, de még működik. A főszezonban a turisták áradatától a nyaralók ugyanúgy kiszorulnak a strandokról és a közterekről, mint a helybeli lakosok. A közösségi találkozások helyszínévé a móló bal szára vált. Még az ötvenes években kezdett el kibontakozni itt a titkos fürdőélet. Akkor még a hajóállomás a másik oldalon volt, a jegenyesorral szegélyezett földút végére csak azok jártak ki, akik tudták, hogy a betonmólón kiváló napozóhelyek és közvetlen mélyvíz érhető el. A helyi nyaralók több generációja is itt nőtt fel, erős közösséget létrehozva. Az ezredfordulót követően azonban átépítették a kikötőt és a hajóállomást a titkos strand mellé helyezték át. A közösség számára ugyanakkor ma is fontos találkozópont, az idősebbek számára pedig itt van lehetőség hosszú vízben gyaloglás nélkül, közvetlenül elérni az úszásra alkalmas mélyebb vizet. Az állandó és nyaraló lakosok minden év május elején közös ünnepet szerveznek a mólón: számukra a lépcsőbetétel és piknik jelenti a szezon kezdetét.
A Balaton-parti civil szervezetek számára remélhetőleg a jövő új együttműködéseket tartogat. Elindult a Kék Ernyő – Egyesületek a Balatonért kezdeményezés, amely a tóparti civil szervezetek összefogását tűzte ki célul. Amíg a tópart önkormányzati képviselete helyi szinten nem rendezett, mindenképp szükség van a helyi civil társadalom összefogására: ez egyszerre jelent érdekvédelmet, értékvédelmet és a közösségi élet megszervezését. Építő tevékenységük sokszor csak egy-egy pad, stég vagy lépcsősor, mégis fontos kötődést jelentenek a közösségek életében. Építményeik provizórikus, de őszinte, közvetlen kialakításukkal a Balaton-part közösségi identitásának talán legfontosabb épített elemei.