Balatonkutató: „Álmában mindig a Sió parton járt, most közelében alussza örök álmát”
Néhány napja annak, hogy Szalay Etelkát, Tusit a népi iparművészt – régi siófoki történetek nagy tanúját – örök nyugalomra helyezték szülővárosában, Siófokon, a Kele utcai temetőben – írja dr. Kovács Emőke történész, Balaton-kutató a sonline.hu-n.
Szalay Etelka (1932-2026) nép iparművész Siófokon született egy regénybe illő történetekkel rendelkező családba. Bár a fővárosban élt felnőttkorában, lelke mindig a Balaton vidékén maradt. Édesapja, dr. Szalay Dénes a két háború közti időszakban Siófok neves sebészorvosa volt, akit szinte mindenki ismert és tisztelt a településen. A nagykanizsai származású Szalay doktor elsőként hozott létre egy olyan szanatóriumot Balatonújhelyen, ahol a legmodernebb felszerelésekkel, röntgen-géppel is rendelkezett. A Szalay család, a kislány – Tusi – és a siófoki illetőségű feleség, Tálos Erzsébet, a Sió utca 11. B szám alatt, egy szép polgári otthonban élt, a 11. szám alatt, a szomszédban pedig az anyai nagyapáék, a Tálos család lakott.
A szanatórium mellett Szalay doktor a Sió utca 11. szám alatti udvar egyik épületében is folytatott rendelést. A szépen rendezett családi házakban és a kertben élénk társasági élet zajlott, de az anyai dédnagyanya még egy villával – melyet Nyugalomnak hívtak – is rendelkezett Siófokon, a Batthyány utcai villasoron. Szalay Etelka az 1930-as években volt kisgyermek a virágzó településen, jól emlékezett az egykori épített örökségre, s arra, hogy nyaranta Tánci néni táncóráira járt a siófoki kaszinóban. Nyáron sokat fürdött, télen korcsolyázott a tavon, szánkózott az egykori Granáriumon.
Aztán a második világháború nagyban megváltoztatta a békésen, megérdemelt jómódban élő család életét. Szalay doktor Kijevbe került, frontszolgálatra, a sebesült katonák ellátására. A kis Tusi és az édesanya folyamatosan küldték a leveleket, az édesapa pedig tudósított a frontról, ahonnan 1943 júliusában térhetett haza. Etelkának megkezdődött az iskolai élet, a szülei a zugligeti angolkisasszonyok neves intézetébe íratták be 1943 szeptemberében.
A háború hatására egyre többen menekültek Siófokra: lengyelek, zsidók, akiken édesapja igyekezett segíteni. 1944 novemberében azonban Szalay doktort újból behívták és az enyingi 244. Vöröskereszt Hadikórháznak lett a parancsnoka. A visszavonuló német csapatok 1944. december 3-án felrobbantották azt a Sió-parti hidat, ahol a szanatórium volt. Itt állt egy Nepomuki Szent János szobor, az is megsemmisült. Tusi édesanyjával ekkor már Enyingen tartózkodott, Szalay doktor pedig döntött: a kórházat összecsomagolta, bevagonírozta és Ausztrián keresztül a passaui kórházvárosba vezette.
A háború befejeztével aztán a család visszatért Siófokra, de a boldog békeidők véget értek. A szanatórium megsemmisült, a három házból egy szobában lakhatott csak a család.
Nehéz folytatás
Etelka édesanyja 1963-ban agyvérzésben elhunyt. Szalay doktor, nehezen, de folytatta orvosi tevékenységét: a siófoki rendelőintézetben és kórházban dolgozott nyugdíjazásáig. 1981 októberében hunyt el. A családi hagyatékban az értékes frontfotókon, családi, siófoki képeken, leveleken kívül sok szép festmény is fent maradt, a korszak nagy festőitől. Boldizsár István, Muskátlis ház című alkotása a Szalay házat, kertjét örökítette meg. De járt náluk Varga Nándor grafikusművész és Jakuba János festőművész szintúgy.
Szalay Etelka is a képzőművészet lenyűgöző világát választotta. Rajztanár, később mézeskalács készítő népi iparművész lett. Másik kedvenc, választott műfaja az üvegfestés volt, amit az Iparművészeti Vállalatnál sajátított el, majd az üvegkép festői népi iparművész címet is megkapta a Krisztus, mint szőlőtő üvegképéért.
Később ez az alkotása elnyerte a Pro Renovanda Cultura Hungariae népművészetért díjat. Végül így lett 1991-ben mézeskalácsos és üvegkép festő népi iparművész. Bejárta az országot, sok helyen kiállíthatott (Szentendrén, Balatonszentgyörgyön, Érden, Balatonakalin, Hatvanban, Pomázon, Budapesten), de munkái eljutottak Ausztriába, Belgiumba is. Művein többször feltűnt az egykori otthon, a Balaton világa. 1988-ban elkészítette a Kismesterségek Népi Pályázatára azt a mézeskalács-kompozícióját, amelyen Siófok címerét két sellő tartja. Az 1985-ös pályázatra a Kisfaludy Balaton gőzöst formálta meg mézeskalácsból.
Dr. Kovács Emőke így zárja a megemlékezését:
Az élet úgy hozta, hogy szoros szellemi kapcsolatot ápolhattam Szalay Etelkával. Ismertem a családi levelezést, a sok értékes fotót, történeteket, és még azon túl is, sok-sok érdekes, személyes és történeti adalékot. Szalay Etelka élete végéig aktív maradt, követte a siófoki és az országos eseményeket, s ahogy ő mondta: álmában mindig a Sió parton járt. Beszélgetéseink során szinte mindig visszatért a Sió parti otthonhoz, ahol készült egy emblematikus kép: a szép kertben vidám édesanyjának nyújt segítő kezet édesapja. A szüleit elveszítette, és ezt a veszteséget szinte sohasem tudta kiheverni. Most már visszatért hozzájuk, közéjük és nem messze a Sió partjától, ott ahol a napvilágot is meglátta, alussza örök álmát.