Megjelent a Balaton különleges szerelmeskönyve (Magyar Nemzet)

Balatonunk legnagyobb ismerőinek alapműveit rendezi egy csokorba a Szerelmünk, Balaton című gyűjteményes, díszkiadású kötet. A közel kilencszáz oldalas, számos régi fotót felvonultató mű nem egyszerű leírása legkedvesebb tavunknak, hanem egy átkelő, amely hidat képez a balatoni misztikum régmúltja és napjaink között.

A Balaton-kedvelők valósággal lubickolhatnak a Litterae Antiquae kiadó legújabb kötetét olvasva, hiszen amikor felismerik a könyvben olvasottakat a mai valóságban is, igazi gyönyörűségre lelnek. Kezüket a legendás földrajztudós, Cholnoky Jenő, Margittay Rikárd Balaton-kutató hírlapíró, Sziklay János író, a Balatoni Kultur Egylet alapítója, Jakab Ferenc író, Kenessey Béla hidrológus építőmérnök, Szerelmey Miklós litográfus, a költő Garay János, no meg maga gróf Széchenyi István vezeti – olvasható a Magyar Nemzet ajánlójában.

A gyűjteményes mű Cholnoky Jenő 1936-ban napvilágot látott Balaton című művével indít, amely abban a korban született, amikor nagy tavunkat be kellett ágyaznunk a közgondolkodásba és a nemzetgazdaságba is adriai tengerpartunk elvesztésének okán. A jeles földrajztudor irodalmi igényű leírásai a tó minden szegletét átölelik vízmozgásától a környező vulkánvidéken át a balatoni hullámokig és a szélig. És ez már nem a Csízió szintje, amiben a korábbi századokban oly népszerű csillagászati és gazdanaptár „Hány a szél és mi a szél?” című fejezete próbált választ adni a széljárás furcsaságaira. Cholnoky művészi vénáját ugyanakkor A Balaton színei című fejezet tárja elénk leginkább, hiszen a mester is jól tudta, hogy a tó színárnyalati világa maga a poézis, amit nem érdemes csak fotóban megörökíteni: azt meg is kell festeni.

Margittay Rikárd is sokat fáradozott a Balaton vidékének népszerűsítéséért. Sok műemléket, irodalmi, művészeti alkotást, illetve népművészeti hagyományt mentett meg, sőt egyedülálló balatoni könyvtárat is összegyűjtött. Az ő „Balaton. Tájak – Emberek” című 1943-ban megjelent műve 61 saját dokumentumértékű fényképet is rejt, melyek közül számos néprajzi, népművészeti jelentőségű. A tó vidékének népművészetével külön fejezet is foglalkozik, így  képet kaphatunk arról a korról, amikor könnyen lehetett találni a part mentén őstehetségű, szobrásziskolát soha nem látott ezermestereket, akiknek kezei közül érdekesebbnél érdekesebb ősi motívumú faragványok, használati tárgyak kerültek ki.

Margittay ugyanitt keményen bírálta már akkor a „népi” szuvenírboltok gyári tömegáruval feltöltött kirakatait. A Szerelmünk, Balatonba bekötött műve a „Balatonkultúra” tíz előharcosának is emléket állít Cholnokytól Sziklay Jánosig. Utóbbi nagyságunk egészségügyi, gazdasági és turisztikai műve, a Balatonunk településekre bontva vázolja fel Közép-Európa legnagyobb tavának adottságait, s lehetséges jövőjét. Mindezt böngészve érdekes képet kaphatunk arról, hogy mi változott meg azóta Csopakon, Füreden, Badacsonyban, Tihanyban, vagy Lellén.

Sziklay 1943-ban megjelent műve távolabb is merészkedik a parttól, úgy, ahogy Orbán Balázs is tette, aki a Székelyföld leírásakor kikacsintott Brassóba és Torockóra is. A szerző ráadásul úgy ír a tapolcai és a Hévízi-tóról, mint a Balaton kis testvéreiről.

A magyar vízügyi szolgálat jelentős alakja, Kenessey Béla első, 1928-ban kiadott balatoni műve is helyet kapott a vaskos kötetben. Ez legfőképp azokat a tényezőket ismerteti, amelyek kihatással vannak a nagy tó vízállására, írója ugyanakkor külön kitér a sajtó fontosságára is, amelynek mindenkor „tárgyilagos, és szakszerű felvilágosítást” kell adnia a Balaton helyzetéről.

Széchenyi István Balatoni gőzhajózást előmozdító művével nagyot ugrunk az időben:  a gróf épp 180 éve jelentette meg e röpiratát,
amelyben számba vette a várható nehézségeket, s felhívta a figyelmet a kikötők szükségességére, valamint a hajózásnak az idegenforgalommal, a halászattal, a vízszabályozással, az iparosodással és a munkahely-teremtéssel való összefüggéseire.